Čaputová: A hadsereg előtt álló egyik kihívás a projektek átláthatóbbá tétele

Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő szerint jelenleg két fő kihívás áll az SZK Fegyveres Erői előtt: 2024-ig el kell érni a védelmi beruházások kitűzött határértékét, vagyis a GDP 2%-át, valamint átláthatóbbá kell tenni a korszerűsítésre irányuló projekteket. Ezt csütörtökön jelentette ki, miután találkozott Daniel Zmeko tábornokkal, az SZK Fegyveres Erői vezérkari főnőkével.

Az elnök asszony üdvözölte, hogy a szlovák hadsereg itthon közbizalmat élvez, és tevékenységét külföldön is elismerik.

Čaputová emellett pozitívan értékelte a hadsereget érintő beruházásokat, a létszámcsökkentés megállítását, a haditechnika korszerűsítését, valamint a külföldi missziókat is. Hozzátette: többet kell beruházni az infrastruktúra fejlesztésébe és a katonák kiképzésébe. Egyben kiemelte, hogy akárcsak a bírók és a nagykövetek esetében, a tábornokok kinevezésekor is figyelembe veszi a szakmaiság mellett a személyiségi adottságokat is.

Peter Gajdoš (SNS) védelmi miniszter szerint a hadsereg 2019-ben történelmi mértékű korszerűsítésen esett át. Rámutatott továbbá, hogy egy tavalyi törvénymódosításnak köszönhetően nőtt a katonák fizetése is. Felidézte, hogy a hadsereg több tragédiánál és természeti katasztrófánál is jelen volt, hogy segítséget nyújtson.

Daniel Zmeko vezérkari főnök kiemelte, hogy 2019-ben sikerült fokozni a hadsereg operatív készültségét, amely azonban még mindig nem éri el a kívánt szintet. Úgy véli, ehhez még három-négy évre lesz szükség. A tavalyi év fő témái között a szervezeti módosításokat és a civil társadalommal való kommunikációt említette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?