Egy darabka Kuba

kuba

A hétköznapi korrupció csökkent, az állami nőtt

Kuba már senkinek se büdös, jelentette ki két éve Robert Fico, amikor hű elvtársával is ideológiai ikertestvérével, Ľuboš Blahával elutazott a „szabadság szigetére”. Állítólag azért, hogy az ottani elvtársakat figyelmeztessék, nehogy nyugati módszerekkel próbálják kezelni az ország gazdasági problémáit, a privatizációt és a liberalizációt meg aztán végképp kerüljék. Szavaik biztosan termékeny talajra hullottak Kubában, ahol mindketten álmaik országában érezhették magukat – senkit nem piszkál a szemtelen, liberális média és a tiszteletlen ellenzéki pártok. Hiszen Kubában az ellenzék vagy földalatti mozgalomként működik, vagy börtönben ül. A havannai kormány mindent ellenőrzés alatt tart, a korrupció pedig a kereskedelem éltető eleme. Az amcsik ördögök, és egyébként is az orosz órák járnak a leggyorsabban!
Semmi kétség, hogy más korban és helyzetben a Smer elnöke és ideológiai fegyverhordozója Szlovákiát is megpróbálná a szabadság szigetévé változtatni, és bevezetni legalább egy „darabka Kubát”. De az ördög vigye el, hát nem itt van ez az Európai Unió a fránya jogszabályaival. Másrészt persze sokkal szomorúbb lenne az élet az uniós pénzek nélkül.

Az elmúlt évtizedben a Smer mindent megtett, amit megtehetett, hogy legalább egy darabka kubai valóságot meghonosítson itt, és legalább egy területen ez sikerült is. A Transparency International korrupciót mérő világlistáján Szlovákia gyakorlatilag olyan helyezést ért el, mint Kuba. Az Európai Unióban csak Görögországban, Horvátországban, Magyarországon, Romániában és Bulgáriában rosszabb a helyzet, mint nálunk. De ami a legrosszabb, hogy negatív trend érvényesül, vagyis folyamatosan romlott a helyzet az elmúlt években. A tavalyi évhez képest két helyet estünk vissza.

Ha egy sima közvélemény-kutatásról lenne szó, mely során az egyszerű embereket kérdezték, mentegetőzhetne azzal a kormány, hogy az emberek hangulatát befolyásolta az egész Kočner-ügy, és mindaz a mocsok, ami napvilágra került. Hiszen az ember hidegérzete is gyakran eltér a tényleges hőmérséklettől. Csakhogy azt a listát az „érintettek”, vállalkozók, gazdasági vezetők bevonásával állították össze, akik a hétköznapi valós tapasztalataik alapján mondtak véleményt.

A megkérdezettek több mint fele panaszkodott az állami korrupcióra, a közbeszerzési pályázatok átláthatatlanságára, ami miatt a cégük egyszerűen nem nyerhetett.

Az Eurobarometer felmérése szerint e téren nálunk a legrosszabb a helyzet és itt is negatív tendencia érvényesül. Ez a Smer-kormányok bizonyítványa és tevékenységének értékelése, hiszen vezetői több mint egy évtizede irányítják a közszférát, hol egyedül, hol kisebb koalíciós partnerekkel.
Ezzel szemben a lakosság egyre tisztességesebb.

Régebben teljesen természetes, szinte automatikus volt, hogy borítékban hálapénz járt az orvosnak, csúszópénz a hivatalnoknak. Mára ez visszaszorult,

csak a lakosság tíz százaléka számolt be ilyesmiről, egyharmaddal kevesebben, mint öt évvel ezelőtt (Focus-felmérés). Így Szlovákiában lassan érvényét veszti a régi mondás, hogy minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel. A tények szerint ez a kormány már rég nem érdemli meg ezt az országot.

A szerző a Trend kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?