Gál: A törvénysértő bíróknak számolniuk kell a következményekkel

Gál Gábor
Pozsony |

Mindenkinek, aki törvényt sért, számolnia kell azzal, hogy a hatóságok egy idő után felfigyelnek a tevékenységére. Ez a bírókra is vonatkozik, jelentette ki csütörtökön Gál Gábor (Híd) igazságügy-miniszter, reagálva a pozsonyi bírókat érintő rendőrségi razziára.

„Nem örülök neki, hogy a bírók között olyanok is akadnak, akik nemcsak hogy nem járnak elöl jó példával, de még a törvényeket is megsértik. Láthatjuk ugyanakkor, hogy a bűnüldöző szervek végzik a munkájukat” – mondta Gál, hangsúlyozva, hogy az igazságügyi tárca szorosan együttműködik a hatóságokkal.

„Hiszem, hogy a mi munkánk is elősegíti az állami intézményekbe vetett közbizalom helyreállítását” – zárta a miniszter.

A rendőrség szerdai razziája többek között Monika Jankovská, Andrea Haitová, Denisa Cviková és Vladimír Sklenka bírókat érintette, valamint Norbert Bödör vállalkozót. Utóbbi ügyvédje, Adrián Kucek a TASR hírügynökségnek megerősítette, hogy lefoglalták Bödör mobiltelefonját, de eljárás nem indult ellene.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?