Szlovákiában nem regisztráltak koronavírussal fertőzött beteget

Peter Pellegrini
Pozsony |

A laboratóriumi vizsgálat egyik koronavírus-gyanús esetben sem igazolta a fertőzést. A vizsgálat eredménye mindhárom érintett személy esetében negatív volt – jelentette ki Peter Pellegrini (Smer) kormányfő és megbízott egészségügy-miniszter kedden.

„Az új, 2019-nCoV típusú koronavírust január 28-ig senkinél sem mutatták ki Szlovákia területén. A laboratóriumi vizsgálat a három fertőzésgyanús személy egyikénél sem igazolta ezt a megbetegedést, a tesztek negatív eredménnyel zárultak” – közölte Pellegrini.

Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca szóvivője elmondta: a betegség lázzal, köhögéssel, fulladással jár együtt, előfordul az is, hogy tüdőgyulladásba torkollik.

„Amennyiben a páciens nem járt azokban az országokban, ahol felütötte a fejét az új koronavírus, illetve ha nem került kapcsolatba olyan emberekkel, akik jártak ilyen országokban, nincs ok a pánikra, valószínűleg csak egy egyszerű influenzáról vagy megfázásról van szó”

– hangsúlyozta.

Az új vírussal kapcsolatos kérdésekre a 0917 222 682-es telefonszámon válaszolnak. A kérdéseket a novykoronavirus@uvzsr.sk címre küldött e-mailben is fel lehet tenni.

A kormányfő hétfőre válságstábot hívott össze az egészségügy-minisztériumba, amelyen bejelentette, hogy több megelőző intézkedést is hoznak a koronavírus terjedése ellen. Felmérik többek között a repülőterek, határátkelők és kórházak felkészültségét is. A lakosoknak azt ajánlotta, hogy oltassák be magukat influenza ellen, és fontolják meg a külföldi utazásokat. Egyben óva intett mindenkit a pánikkeltéstől.

Eliášová elmondása szerint a Közegészségügyi Hivatal folyamatosan tájékoztatni fogja a nyilvánosságot a helyzet alakulásáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?