Sztárunk a VASÁRNAPBAN Jókai Ágnes

Jókai Ágnes

Vezető színésznő még mindig. Két ország közt cikázik, de már új kocsival. A régebbi sem volt régi, csak éppen kicsúszott a forgalomból. Az autópályán. Egy vízátfolyás okán. Jókai Ágnes kilométerek ezreit teszi meg a színészi pályán.

Van egy (tartalék) szerepe Pozsonyban, az Astorkában, vendégként játszik Komáromban, a Jókai Színházban, s több szerep köti a dunaújvárosi társulathoz is. De mehetünk még messzebb: északra és délre. Rómában egy egészen különleges előadás megálmodója és létrehozója volt, Helsinkiben A pásztor című új magyar filmben nyújtott játékával a legjobb női alakítás díját nyerte el nemrég. Erősen fogja a volánt. Nem téveszt irányt.

 

Hol volt azon az estén, amikor Helsinki nemzetközi filmfesztiválján győztesként mondták ki a nevét? Nem fájt, hogy nem lehetett ott, ahol éppen ünnepelték? Miről szól a film? Hogyan került Rómába? Az olasz kultúra milyen erővel van jelen az életében? Tudja már, milyen olasz vagy olasz ihletésű műhöz nyúl legközelebb? A Szentivánéji álomban láthatja még a közönség a pozsonyi Astorkában? Milyen színpadokon játszik még?

Mindenre választ kap, ha elolvassa Szabó G. László interjúját a Vasárnap már megvásárolható számában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?