Hrabko: Sólymos azt tette, amit ilyen esetben tenni kell

Juraj Hrabko
Pozsony |

Sólymos László (Híd) környezetvédelmi miniszter a január 22-i, szerdai események után azonnal levonta a következtetéseket és vállalta a politikai felelősséget. Ez volt a megfelelő reakció – nyilatkozta a Tablet.TV-nek Juraj Hrabko publicista.

„A miniszter azt tette, amit ilyen esetben minden tisztségviselőnek meg kell tennie, és amit jogosan várnak el az emberek. Beismerte, hogy hibázott, bocsánatot kért és benyújtotta a lemondását”

– mondta.

Elmondása szerint az, hogy az incidens a választási időszak végén történt, azt jelentheti, hogy Sólymos lemondása nem fog nagy fennakadást okozni, de ez nem változtat azon a tényen, hogy helyesen cselekedett.

Hozzátette, Zuzana Čaputovának a miniszterelnök javaslatára ideiglenesen meg kell bíznia valakit a tárca vezetésével. Hrabko megjegyezte, a miniszter lemondása nem azt jelenti, hogy a rendőrség nem vizsgálja tovább az ügyet, és ha okot lát rá, nem indít büntetőeljárást.

A miniszter azután mondott le, miután szerdán este ő és az öccse incidensbe keveredett egy ázsiai étteremben Pozsonyban, a Lőrinckapu utcában. A rendőrség őrizetbe vette, majd a szükséges intézkedések után szabadlábra helyezte őket. Eljárás indult az ügyben. A miniszter nyilvánosan bocsánatot kért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?