Hét érdekesség a sertésekről

sertés

Az előítéletek szerint a sertés tisztátalan, piszkos és buta jószág. Valójában ez nem így van, ezért nem árt tisztázni néhány félreértést ezekkel az állatokkal kapcsolatban.

Két helyen is háziasították

A föld két egymástól távoli szegletében csaknem egyszerre háziasították az emberek a vaddisznókat. A mai Törökország közelében közel 10 ezer éve kezdtek disznót tartani; disznó szavunk is török jövevényszó. A kutatások szerint a másik hely, ahol ugyanabban az időben háziasízották, a kínai Mekong-völgyében található.

Piszkos, tisztátalan jószág?

A disznó a háziasítása és hasznossága ellenére is tiltólistára került. Elsőként az Ószövetség említi tisztátalan állatként, és tiltja meg a fogyasztását, a 7. században pedig a Korán is tiltólistára teszi.

A kínai horoszkóp állatövi jegye

A 12. szimbólum a kínai állatöv 12 éves ciklusában; 2019 épp a disznó éve volt. A mitológiai versenyen a disznó, aki éhes, majd álmos volt, utolsóként érkezett a Jade császár palotájába összehívott találkozóra. „Későn érkező” hírneve ellenére a disznó évében született embereket jó tervezőknek tartják, akik keményen dolgoznak céljaik eléréséért.

Emberi életet menthet

Ha valakinek szüksége van egy új szívbillentyűre, a sertés megmentheti az életét. A sertés szívbillentyűit ugyanis használják az emberi billentyűk pótlására. A Harvard Health Publishing szerint ezek a billentyűk 15 évig bírják, és nem igénylik a véralvadásgátló szerek használatát, mint a mechanikusak. A sertés más szerveit is jól lehet hasznosítani emberi transzplantációhoz.

Nem izzad

Izzad, mint a disznó, szoktuk mondani. Pedig a disznók nem igazán izzadnak. Vannak izzadságmirigyeik, de nem működnek jól. Ez a legfőbb oka annak, hogy szeretnek a sárban hempergőzni, csak, hogy hűtsék magukat.

Rossz a látása, jó a szaglása

A sertések oldalirányba látnak, ami hasznos az élelmiszer megszerzésekor, más sertések és a potenciális ragadozók észlelésére, viszont nem látják, ami közvetlenül előttük van. Kiváló szaglásukkal pótolják ezt a hiányosságukat. Kissé ormányszerű orrukkal, amelyet néhány extra izom különösen rugalmassá és mozgékonnyá tesz, a földből is ki tudják túrni a kiszagolt táplálékot.

Intelligens, érzékeny állat

Egy nemzetközi, összehasonlító pszichológiai folyóiratban (The International Journal of Comparative Psychology) közzétett tanulmány szerint a sertéseknek összetett lelkiviláguk van, amit csak most kezdünk megérteni. Olyan viselkedési és érzelmi jellemzőkkel bírnak, amit akár személyiségként is értelmezhetünk.

A kutatás során azt is megállapították, hogy a sertések válaszolnak egymás érzelmeire. Hat rájuk a többi sertés viselkedése, az eseményekre vagy a változásokra adott pozitív vagy negatív érzelmi reakciók.

Forrás: Mother Nature Network

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?