Szabó szerint Marček hazudik

Szabó Tamás
Bazin |

Szabó Tamás szerint Miroslav Marček nem mondott igazat, egyúttal élt a vallomástétel megtagadásával, így az ügyész a vádlott korábbi kihallgatásának jegyzőkönyvéből olvas fel.

Szabó rámutatott, hogy Marček állítása szerint a Kuciak-gyilkosság megrendelését 2018 elején kapta Andruskótól, az ehhez használt fegyvert pedig – szintén Marček vallomása szerint – 2017-ben vásárolták.

Szabó ezután élt a vallomástétel megtagadásával, így az ügyész a vádlott korábbi kihallgatásának jegyzőkönyvéből olvasott fel. Ebből kiderül, hogy Ján Kuciakra és jegyesére, Martina Kušnírovára már holtan találták a nagymácsédi házukban.

Kapcsolódó cikkünk

Szabó korábbi vallomásában arról is beszélt, hogy ő még javasolta is, hogy a gyilkosságot jelentsék be a rendőrségen, ezt azonban Marček ellenezte – tartva attól, hogy rájuk kenik majd.

Szabó szerint Marček a Molnár-gyilkosságban sem mondott igazat. Úgy gondolja, Marček azért állít róla valótlanságokat, mert mindig is irigyelte a jó családi hátterét.

„Úgy gondolom, hogy Miroslav Marček engem is meg akart ölni, és ha nem vettek volna őrizetbe, az év végét sem értem volna meg”

– mondta Szabó azzal, hogy Marček már egyszer nyilvánvalóvá tette számára, hogy két embert megölt, egyúttal pedig megfenyegette, ha ezt elmondja valakinek, őt is megöli majd.

(Denník N, aktuality.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?