Drágább lesz a cukor

Az aszály miatt drágulhat a cukor
Pozsony |

Az uniós cukorkvóták 2017-es megszüntetését követően kirobbant cukorválság nem ért véget. A cukorárak folyamatosan nőnek, ám még mindig nem érték el azt a szintet, amellyel elégedettek lehetnének a termelők. A szakemberek szerint további drágulásra számíthatunk.

„Tény, hogy valamelyest javult a helyzetünk, ugyanakkor azzal számoltunk, hogy a cukor árának a növekedése látványosabb lesz. A múlt évi szlovákiai termés ráadásul átlagon aluli volt, egy hektárról átlagosan 57–58 tonna cukorrépát gyűjtöttek be a termelők, miközben a répa cukortartalma is alacsonyabb volt a vártnál” – nyilatkozta Adrián Šedivý, a Szlovákiai Cukorgyártók Szövetségének a képviselője. Szerinte egyelőre nem csökkent az országban a cukorrépa termőterülete, bár korábban több gazda is jelezte, hogy a kvóták eltörlését követően befejezi a termesztést.

A cukorrépának Szlovákia termesztési struktúrájában továbbra is megvan a helye: az ország éves átlagban mintegy 170 ezer tonnányi cukrot gyárt. „Örülünk, hogy az ágazat működőképes, és hogy van két cukorgyárunk, amelyek remélhetőleg továbbra is eredményesen üzemelnek majd. A cukorrépa ára a cukor árának a függvénye, így a termelőknek vissza kellett szolgáltatniuk bizonyos támogatásokat, amelyeket a cukorrépa termesztésére kaptak” – erősítette meg Oliver Šiatkovský termelő. Szerinte tavaly jelentős károkat okoztak a cukorrépában a rágcsálók is.

Adrián Šedivý szerint feltételezhető, hogy a cukor ára emelkedni fog. Természetesen nagyon sok függ a világpiac alakulásától. Jelzések vannak például arról, hogy India nem ér el olyan kiváló eredményeket, mint néhány évvel korábban, az Egyesült Államokban pedig kifagyott vagy 40 ezer hektárnyi cukorrépa. Ezek a tényezők mind-mind jelentős hatással lehetnek az európai cukorpiac alakulására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?