Asztalitenisz-versenyt rendeztek Dunamocson

dunamocs
Dunamocs |

A Dunamocsi Asztaliteniszklub első alkalommal szervezett asztalitenisz-versenyt felnőtt és gyermek kategóriában.

A sportág hazai szerelmesein kívül Dunamocs testvértelepüléséről, Kocsról is érkeztek versenyzők. A felnőttek versenyét Bábi Tibor, a gyerekekét Juhász Levente nyerte. Nagy Sándor, a verseny egyik főszervezője elmondta, a verseny célja a sportág népszerűsítése. „Remélhetőleg Dunamocson is sokaknak – kicsiknek és nagyoknak egyaránt – megtetszik majd ez a sportág, amelyhez jó erőnlétre, mozgáskoordinációra és reflexekre is szükség van, ráadásul télen-nyáron egyaránt űzhető” – mondta a főszervező. 

Mirják Ferenc

Érdekes

1. DUNAMOCSI ASZTALITENISZ-VERSENY

Negyeddöntők: Lajos Tamás–Szabó Gábor 3:0, Nagy Sándor–Bábi Tibor 0:3, Tóth László–Kata Dávid 3:0, Danázs Krisztián–Juhász György 3:0.
Elődöntő: Lajos Tamás–Danázs Krisztián 3:0, Bábi Tibor–Tóth László 3:1.
A 3. helyért: Tóth László–Danázs Krisztián 3:2.
Döntő: Bábi Tibor –Lajos Tamás 3:2.
Felnőtt kategória győztese: 1. Bábi Tibor, 2. Lajos Tamás, 3.Tóth László.
A gyermekkategória indulói: Varga Zalán, Nagy Kristóf, Bajkai Bence, Vörös Dominik, Tóth Krisztofer, Juhász Levente. Végeredmény: 1. Juhász Levente 2. Tóth Krisztofer, 3. Varga Zalán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?