Parlament: Egy napig tartott csak a januári ülés

parlament illusztráció

A januári parlamenti ülés mindössze egy napig tartott. A képviselők himnuszénekléssel zárták az ülést, amelynek egyetlen programpontja volt, a birtokrendezésről szóló, Zuzana Čaputová államfő által megvétózott törvénymódosítás újratárgyalása.

A javaslatot a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium terjesztette a parlament elé azzal a céllal, hogy megszüntesse a földtulajdon felaprózódását. A plénum kedden nem törte meg az elnöki vétót, vagyis nem került elfogadásra a megvétózott jogszabály.

Az 57. ülés programja eredetileg 70 pontból állt volna. Az SNS, a Smer és a Híd javaslatára végül ejtették az összes programpontot, kivéve a megvétózott törvényt. A képviselők így nem szavaztak többek között arról a kormányhatározatról sem, amely Dana Meagert javasolja kinevezni a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) igazgatóhelyettesi posztjára. Nem került napirendre a befektetési arany hazaszállításáról szóló javaslat sem. Ejtettek továbbá több tíz, korábban elnapolt, javarészt ellenzéki javaslatot is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?