Legalább 44 550 eurót zsaroltak ki tavaly erotikus internetes üzenetek miatt

Összesen 15 olyan zsarolási ügyet regisztrált tavaly a nyitrai rendőrség, amelyet internetes erotikus üzenetváltás előzött meg. A zsarolók összesen több mint 108 ezet eurót követeltek, az áldozatok 44 550 eurót küldtek el nekik külföldi bankszámlákra vagy bitcoin számlákra. „Valószínű, hogy csak az esetek töredékét jelentették” - közölte a rendőrség.

A zsarolók általában olyanokat kerestek meg, akik erotikus üzeneteket váltottak vagy erotikus képeket küldtek a közösségi hálón. „Ezt követően a zsarolók felvették a kapcsolatot az áldozatukkal, példás szülőnek adva ki magukat, és felháborodva állították, hogy az intim képek vagy videók a gyerekeik telefonjára érkeztek. Kártérítést követeltek, és azt mondták, ha nem kapják meg, jelentik az ügyet a rendőrségnek, vagy közzéteszik a képeket” – tájékoztatott a rendőrség. Volt olyan eset is, amikor rendőrnek adta ki magát a zsaroló, és azt mondta, egy méltányos összeg fejében elrendezi az ügyet.

Olyan esetekről is beszámolt a rendőrség, amikor a károsult csatlakozott egy erotikus témájú videócsevegéshez, aminek csak az volt acélja, hogy kiprovokálják az áldozatot. Amikor ez megtörtént, a kommunikáció hirtelen megszakadt és a zsaroló volt a vonalban. Azzal fenyegetőzött, hogy ha az áldozat nem fizet, közzéteszi a videót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?