A rendszertelen szívritmus szélütést okozhat

A szélütés miatt kórházba került páciensek 25 százalékánál kiderül, hogy pitvarfibrillációban szenvedtek. Ha időben fedezték volna fel ezt a szívritmuszavart, elkerülhették volna ezt a súlyos betegséget.

Szlovákiában nincs olyan szűrőprogram, ami a pitvarfibrillációt korai stádiumban kimutatná. Ezt a szívritmuszavart a 21. század új járványának is nevezik. A kezelési költségek tekintetében az agyi érkatasztrófát elszenvedett beteg kezelése sokkal drágább, mint azé a betegé, akinek szívritmuszavara van. Ezt a betegséget már az általános orvosnak fel kellene ismernie. „A veszélyeztetett betegek esetében a következetes ellenőrzésre fordítjuk a figyelmet, elsősorban a pulzus ellenőrzésére és az EKG-ra. A rendelőben a pitvarfibrilláció csaknem öt százalékát tudjuk felfedezni. Társaságunk nevében mondhatom, hogy készek vagyunk elvégezni a szűrést” – jegyezte meg Dr. Michaela Macháčová, az Általános Orvosok Szlovákiai Társaságának alelnöke. Ezzel Dr. Romana Compagnon általános orvos is egyetértett: „A betegek egyharmadának semmilyen tünete nincs, ami nagyon veszélyes, mert a szívritmuszavar agyi érkatasztrófát is okozhat.” A leggyakoribb, ritmuszavarra utaló tünet a rendszertelen szívdobogás, a rosszullét, a fáradtság, a zavartság, a feledékenység, a szorongás, a légszomj. A pitvarfibrilláció a magas vérnyomásban szenvedő betegek, továbbá a cukorbetegség vagy más szívbetegségek szövődménye is lehet. Kockázati tényező a kor. A szakemberek figyelmeztetnek: az általános orvosnak főleg az idősebb emberek esetében ellenőriznie kell a vérnyomást és a pulzust, ideális esetben pedig EKG-kivizsgálást kell végeztetnie, ami kimutatja a szívritmuszavart. Kötelező ezt elvégezni azoknál is, akik rég nem jártak orvosnál.

Érdekes

KISLEXIKON

PITVARFIBRILLÁCIÓ A leggyakoribb ritmuszavar, amikor a szív szabályos ütemét biztosító szinusz csomó működése kiesik, és a pitvarokból eredő kaotikus, szabálytalan elektromos tevékenység veszi át a szívös?szehúzódások vezérlését. A kamrák szabálytalan ritmusban és legtöbbször túl gyorsan húzódnak össze. A nem vagy nem megfelelően kezelt pitvarfibrilláció szövődményekhez vezethet, mint a szívelégtelenség vagy a szélütés (sztrók). A sztrók a szívből kiinduló vérrög, embólia következtében alakulhat ki.

KATÉTERES ABLÁCIÓ Speciális beavatkozás a pitvarfibrilláció kezelésére. Általában elektrofiziológusnak nevezett szívspecialista végzi. Egyre gyakrabban alkalmazott beavatkozás, mivel hatásos módja a ritmuszavar kezelésének, és nem igényel megterhelő szívműtétet, azaz a beavatkozás után a beteg gyorsan visszatérhet a normális életbe. A beavatkozást a keringési rendszeren keresztül a szívbe juttatott katétereknek nevezett különböző drótok és eszközök segítségével végzik. A szívben a kóros elektromos jeleket adó területeket speciális energiaforrás segítségével semlegesítik.

Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja szerint a betegség előfordulásának aránya 2-3 százalék. Minden 13. pitvarfibrillációban szenvedő, elsősorban 60 év feletti beteg 4 éven belül szélütést kap. Ám nem kerüli el ez a betegség a fiatalokat sem. „Szlovákiában a 22–44 évesek körében nő a pitvarfibrillációban szenvedők száma” – figyelmeztetett Dr. Róbert Hatala, a Szívritmuszavarok Szlovákiai Szövetségének elnöke, a pozsonyi szív- és érrendszeri betegségek nemzeti intézete szívritmuszavar és kardiostimulációs osztályának főorvosa. Ha a szívritmuszavar kiderül, a beteg gyógyszert kap, katéteres ablációval vagy műtéttel szüntetik meg a szívritmuszavart. „Csehországgal összehasonlítva Szlovákiában sokkal kevesebb katéteres ablációt végzünk, és viszonylag hosszú a várólista” – tette hozzá a szakember. 2018-ban Szlovákiában 1 497, Csehországban 7 467, Magyarországon pedig pedig 4 197 betegen hajtottak végre ablációt.

Érdekes

Kockázati tényezők

  • a magas vérnyomásban szenvedők, a nem megfelelő gyógyszeres kezelés vagy a nem felismert ritmuszavar
  • 65 év feletti kor
  • szívelégtelenség
  • megvastagodott szívizom
  • szívkoszorúér-betegség
  • szívinfarktus utáni állapot
  • szívbillentyű-betegség utáni állapot
  • cukorbetegség
  • elhízottság
  • szívműtét
  • veleszületett szívbetegség
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?