A rendszerváltó napok kronológiája - hétről hétre

A bársonyos forradalom kronológiája

Mi történt 30 évvel ezelőtt ezekben a napokban?

1990. január 20., szombat
Az SZLKP KB pozsonyi ülése Peter Weisst választja meg a párt élén álló Végrehajtó Bizottság új elnökévé.

1990. január 21., vasárnap
A VPN és az FMK közös nyilatkozatot fogad el a nemzetek, nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok együttéléséről Szlovákiában. A nyilatkozat síkraszáll a kollektív kisebbségi jogokért, a kisebbségi önigazgatásért, valamint az emberi jogok betartását ellenőrző, államok fölötti rendszer megvalósításáért, egyúttal elutasítja a reciprocitás és a kollektív bűnösség elvét. A dokumentum január 23-án egyszerre jelenik meg a VPN Verejnosť, illetve az FMK Nap című napilapjában.
 

1990. január 23., kedd
A Szövetségi Gyűlés elfogadja a 15/1990 számú ún. párttörvényt, amely lehetővé teszi, hogy politikai pártok mellett ún. politikai mozgalmak is létesüljenek. A törvény értelmében már létrejött politikai pártnak tekintendő a Csehszlovák Néppárt, a Csehszlovák Szocialista Párt, a Demokrata Párt, a CSKP és a Szabadságpárt; politikai mozgalomnak a Polgári Fórum és a VPN.
 

Václav Havel köztársasági elnök az ország hivatalos nevének módosítására és címerének megváltoztatására vonatkozó javaslatot terjeszt a Szövetségi Gyűlés elé, az ország és a tagköztársaságok megnevezéséből törölnék a „szocialista” jelzőt, Csehország visszatérne történelmi, Szlovákia hagyományos címeréhez.


1990. január 25., csütörtök
Érsekújvárban a VPN és az FMK kiadásában Szabad Polgár – Slobodný občan címmel kétnyelvű független járási hetilap indul útjára.

1990. január 25–26., csütörtök–péntek
Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök meghívására Magyarországra látogat Václav Havel köztársasági elnök. Megbeszélésük fő témája a Bős–Nagymarosi Vízlépcsőrendszer, valamint a két országban élő nemzeti kisebbségek kérdése.

1990. január 26., péntek
A Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága Pozsonyban ülésező I. közgyűlése Grendel Lajost választja az Irodalmi Szemle főszerkesztőjévé.
 

A Pozsonyban tartózkodó Soros György látogatást tesz az FMK irodájában és a Nap szerkesztőségében, s alapítványa útján anyagi támogatást helyez kilátásba mind az FMK, mind a lap számára.

1990. január 27., szombat
Pozsonyban tartja I. közgyűlését a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság. Elnökévé Liszka Józsefet, tiszteletbeli elnökévé Ág Tibort választják.

1990. január 30., kedd
A Szövetségi Gyűlés ülésén további 120 új képviselőt kooptálnak a mandátumukról lemondott vagy visszahívott képviselők, köztük nyolc magyar nemzetiségű képviselő helyére. A Népi Kamara képviselőjévé választják többek között az FMK által jelölt Sándor Eleonórát, Világi Oszkárt és Somogyi Szilárdot, a Nemzetek Kamarája képviselőjévé Németh Zsuzsát, Duray Miklóst és Popély Gyulát. Somogyi megválasztását azonban még aznap érvénytelenítik, mivel nem töltötte be a képviselővé választásához szükséges 21. életévét.
 

A Nap című napilapban megjelenik a Független Magyar Kezdeményezés programnyilatkozata. A Nő című hetilap impresszuma a lapot a Szlovák Nőszövetség KB hetilapja helyett családi hetilapként határozza meg.

1990 januárjában
Budapesten – Tóth László irodalomtörténész kezdeményezésére – megjelenik az elsősorban csehszlovákiai magyar érdeklődésű Regio című negyedévi kisebbségtudományi szemle első száma. Kiadója az Írók Szakszervezete Széphalom Könyvműhely, megbízott főszerkesztője Filep Tamás Gusztáv. Kassán Keleti Napló címmel független társadalmi és kulturális havilap indul útjára, szerkesztőbizottságának elnöke Máté László. A Szocialista Nevelés című pedagógiai folyóirat felveszi a Nevelés címet, megbízott vezető szerkesztője Kósa Karola.

1990. február 1., csütörtök
A Csemadok a csehszlovákiai magyar kultúra és szellemiség, a csehszlovákiai magyarságkutatás, valamint a művészeti és művelődési seregszemlék támogatása céljából Fábry Zoltán Alapot létesít. Az alap kezdőtőkéjét Fábry Zoltán hagyatéka képezi.

(Összeállította Popély Árpád)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?