Kassa: Elesett a járdán egy férfi, három nappal később meghalt

rendőrség illusztráció
Kassa |

Elesett a magisztrátus épülete előtti járdán egy férfi, három nap múlva meghalt a kórházban. A város közölte, körülbelül három órával a baleset előtt végeztek téli karbantartást a helyszínen. Az esetet vizsgálja a rendőrség.

Vladimir Fabian, a város szóvivője közölte, korai lenne még következtetéseket levonni, és a várost hibáztatni a tragédiáért. „Azt a járdát, ahol ez a szerencsétlen baleset bekövetkezett, a lakáskezelőség felügyeli, a téli karbantartását pedig egy külsős cég végzi.  Január 9-én, csütörtökön ötször, január 10-én, pénteken pedig kétszer takarították. A tragédia előtt utoljára 6.30-kor” – mondta a szóvivő. A város emlékeztet továbbá, hogy noha a kassai járdákat ez idő alatt többször is megtisztították és felszórták, előfordult, hogy egy órán belül ismét csúszóssá váltak

A tragikus baleset pénteken (január 10.) 9 és 10 óra között történt. „A sérültet fejsérüléssel szállították kórházba, meg kellett műteni. Állapota súlyos volt, mesterségesen lélegeztették, az intenzív osztályon ápolták. Hétfőn (január 13.) belehalt sérüléseibe” – tájékoztatta a TASR-t Ivana Vaněková, a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház szóvivője.

Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, feljelentést érkezett hozzájuk az ügyben, a rendőrség eljárást indított.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?