Nem volt jó éve Delhusa Gjohnnak

delhusa

Az esztendő elején műtéten esett át. Egyesek majdnem a halálhírét keltették. Egy zsírmirigyet kellett eltávolítani Delhusa Gjon halántékáról, mert nem gyógyult be, állandóan viszketett, ezért a bőrgyógyász tanácsára megműtötték. Augusztusban pedig, amikor a Gemini együttes koncertjén lépett fel Balatonfüreden, a kikötőben álló jacht fedélzetéről a part betonjára zuhant, s a 66 éves énekes eszméletét vesztette.

Barátai nyújtottak neki elsősegélyt, s miután magához tért, nem vitték kórházba, az éjszakát a hajón töltötte. Szörnyű fájdalmai voltak, s attól rettegett, hogy eltört a gerince, vagy a veséje sérült meg. Reggel jobbnak látta, ha mentőt hívnak, és beviszik a kórházba. Ott a röntgenfelvétel kimutatta, hogy megrepedt az egyik bordája. A kellemetlen sérülés sokáig kínozta, minden lélegzetvétel nehezére esett, s a legjobban az zavarta, hogy a mozgásában is korlátozta. A zenész ugyanis rendszeresen sportol: kerékpározik, görkorcsolyázik, súlyzózik, attíl függően, hogy épp mihez van kedve. Köztudott róla az is, hogy híve a motorozásnak. Ahová csak lehet, motoron megy. Nemcsak azóta, hogy vidéken, Budakalászon él kutyák, macskák és lovak között.

Delhusa Gjon soha nem titkolta, hogy szeretné minél tovább megőrizni fiatalos lendületét, testsúlyát, alakját, s ezért mindent elkövet. Nemcsak a mozgásra, hanem az egészséges életmódra is ügyel. Nagyon odafigyel arra, mit eszik. Nem szed táplálékkiegészítőket, szénhidrátot gyakorlatilag nem fogyaszt. A nyers étkezés híve, vagyis amit lehet, nyersen vagy minimálisan hőkezelve fogyaszt, beleértve a húst is. Minden reggel négy nyers tojást fogyasztott, hozzá friss petrezselymet, és legalább két liter friss tejet. A friss tojással viszont pórul járt: eleinte nagyon büszke volt arra, hogy sikerült beszereznie a Chilében elterjedt Aracuana baromfifajta néhány példányát, melynek tojásai a szokásosnál jóval kevesebb koleszterint tartalmaznak. A különleges szárnyasok azonban megbetegedtek, és megfertőzték gazdájukat is. Hiába, a nyers ételek sem veszélytelenek...

(urbán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?