Irán beismerte az ukrán utasszállító lelövését

ukrán utasszállító

Irán lőtte le, de nem szándékosan Teherán közelében szerda hajnalban az ukrán utasszállító gépet - jelentette szombat hajnalban az iráni állami tévé a hadsereg közleményét idézve.

Hozzátették, hogy a katasztrófát "emberi hiba" idézte elő. Az Egyesült Államokkal szemben kialakult feszült helyzetben az iráni hadsereg a legmagasabb fokú készültségben volt akkor, és a Teheránból felszálló ukrán gép a Forradalmi Gárda elitalakulat egyik "kényes katonai központja" felé fordult, emiatt ellenséges gépnek nézték - hangzott a közlemény. A felolvasott dokumentum szerint az iráni hadsereg bocsánatot kér a tragédia okozásáért, és fogadkozik, hogy tökéletesíteni fogja légvédelmi rendszerét a hasonló hibák elkerülésére. Hozzátették, hogy bíróság elé állítják azokat, akik felelősek a repülőgép lelövéséért.

Irán az ukrán gép lelövése előtt néhány órával ballisztikus rakétákkal megtámadott két olyan támaszpontot Irakban, amelyet az amerikai erők és szövetségeseik használnak. Ez megtorlása volt annak, hogy az amerikai erők január 3-án dróntámadásban megölték Bagdadban Kászim Szulejmáni iráni tábornokot.

A hadsereg közleményének beolvasása után Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter a következőket írta a Twitteren: "Szomorú nap volt ez. Emberi hiba történt egy olyan válságban, amelyben az Egyesült Államok kalandorsága katasztrófához vezetett. Mélységesen sajnáljuk, bocsánatot kérünk, és részvétünket nyilvánítjuk népünknek, az áldozatok családtagjainak és a többi érintett országnak".

Majd Haszan Róháni elnök is közleményt írt a Twitterre: "Az Iszlám Köztársaság mélységesen sajnálja ezt a katasztrofális és megbocsáthatatlan hibát. Együtt imádkozom az összes gyászoló családdal, és őszinte részvétemet nyilvánítom nekik." Egy másik üzenetben megerősítette, hogy az ügyben folytatódik a nemzetközi vizsgálat

 Irán napokig tagadta, hogy rakétatalálat érte volna az ukrán repülőgépet. Az Egyesült Államok és Kanada azonban közölte: hírszerzési értesüléseik szerint valószínű, hogy Irán lőtte le az utasszállítót.

A gépen 167 utas és a kilenctagú ukrán személyzet utazott. Az utasok közül az ukrán diplomácia által megadott első adatok szerint 82 volt iráni, 63 kanadai, 10 svéd, négy afgán, három német és két brit. Kanada pénteken pontosította ezt, közölték, hogy nem 63, hanem 57 kanadai volt a gépen, de változatlanul igaz, hogy az utasok közül 138-an átszállással Kanadába mentek volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?