Viszkocs nyert Felsővámoson

Felsővámos |

Ötödször zajlott az év végi asztalitenisz-verseny a csallóközi faluban. Kilenc település 37 igazolt játékosa állt asztalhoz, s a győztesnek járó díjat Viszkocs Szilárd, a pozsonyeperjesiek klubelnöke vette át a kilencórás mérkőzéssorozat végén. 

 A döntőben 3:0-ra nyert ismert irodalmárunk, a hegyétei-balázsfai színekben induló Hodossy Gyula ellen. „Hat csoportban kezdődött a csatározás, innen lehetett felkerülni a 32-es főtáblára, ahol már egyenes kiesés rendszerben folytattuk – tájékoztatta lapunkat a lebonyolításról Novotný Tibor felsővámosi klubelnök, aki szintén ütőt vett a kezébe. – Jó napot fogott ki a végső nyertes, aki a nyolc között a tavalyi tornaelsőt, a pódafai Fekete Lászlót ütötte ki. Talán csak a csoportban volt egy megingása, de utána már nem adott senkinek esélyt.” A hazai versenyzők közül a klub két mozgatója, Katona Marián és Novotný Tibor jutott a legtovább, mindketten a negyeddöntőben búcsúztak, s holtversenyben az 5–8. helyen végeztek. ⋌(jmk)
 

Érdekes

V. FELSŐVÁMOSI KUPA

Felsővámos (csak igazolt játékosoknak, 37 induló) – végeredmény: 1. Viszkocs Szilárd (Pozsonyeperjes), 2. Hodossy Gyula (Hegyéte, Balázsfa), 3. id. Serczel Péter (Hidaskürt). ⋌(jmk)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?