Az új kormányfő talán nem fog annyit hazudni

Az új kormányfő talán nem fog annyit hazudni

A sötét forgatókönyvek ellenére nem annyira borúsak a kilátásaink.

Az új év nem ok az új kezdetre. Ez csupán a naiv kétségbeesettek és a lusták biztatására használt frázis, hogy a szilveszteri éjszaka mágikus hatása esetleg valamit változtathat a korábbi bejáratott életvitelen. A valóságban az új évi történések és események csupán azt mutatják meg, hogy az elmúlt időszakban milyen fejlődésen ment keresztül az egyén vagy a társadalom. Szlovákiára és a világra rendkívül fontos 12 hónap vár, amely számos lehetőségnek nyit teret a régi tapasztalatok kamatoztatására vagy a történések jó irányba terelésére. Ilyen szempontból vizsgálva országunk jó kilátásokkal bír. A civil társadalom élettel teli, Ján Kuciak és jegyese meggyilkolását követően az emberek a tereken kiharcolták a kormány átalakítását, amit a világ csodálattal nyugtázott. A két fiatal gyilkosai bíróság előtt állnak, és a tárgyalás vitathatatlanul 2020 egyik meghatározó eseménye lesz, amely az embereket arra emlékezteti, hogy ennek az országnak határozott újrakezdésre van szüksége. Bár a februári parlamenti választás felemás eredményt vagy patthelyzetet is hozhat, azonban Zuzana Čaputová államfő személye reményt ad arra, hogy éppen ő testesíti meg a szélsőségek elleni védőfalat. E funkciót a koalíciós pártok négy éve ugyan megígérték, de nem teljesítették. Vitathatatlan, hogy jogköreivel élve megpróbálja megakadályozni a legrosszabb kormányzati kombinációkat. Feladatköre kulcsfontosságú lehet abban az esetben is, ha a spekulációk valóra válnak, és Jaromír Čižnár valóban korábban lemond a legfőbb ügyészi tisztségéről, miközben mandátuma csak júliusban jár le. Ha még február végéig távozna, ugyanaz a helyzet állna elő, mint a Szlovák Nemzeti Bank elnöke esetében, akinek székébe ügyesen „belehuppant” Peter Kažimír volt pénzügyminiszter.

Čižnár helyén nagyon szívesen látná magát Robert Fico, ami Szlovákia számára óriási visszalépést jelentene. Az államfő viszont már jelezte, hogy vitatható jelöltet nem hajlandó kinevezni.

A különféle sötét forgatókönyvek ellenére nem annyira borúsak a kilátások. Biztatásul elég egy pillantást vetni az Egyesült Királyságra. Ha arra gondolunk, a briteket az foglalkoztatja, vajon a brexitet követően lesz-e elegendő élelmiszer és gyógyszer a szigetországban, a februári parlamenti választás lehetséges végkimenetele okozta fejfájásunk igazán elviselhető. Vagy elég az amerikai politikát górcső alá vennünk. Annak dacára, hogy Donald Trump elnököt alkotmányos felelősségre vonás fenyegeti, a fél világgal kereskedelmi háborúkat folytat, és olyan autokratákkal barátkozik, mint Vlagyimír Putyin és Kim Dzsong Un, mégis jó eséllyel újraválaszthatják.

Legyünk igazságosak – a szlovák kormányfő posztjára pályázók köre nem igazán nagy, és bátran kijelenthető, hogy közülük egyik sem éri el a napi 15 hazug állítás szintjét, amire a Washington Post napilap statisztikája szerint Donald Trump simán képes. Reménykedjünk, hogy az új miniszterelnök nem ugorja át ezt a magas lécet, vagyis kevesebb hazugsággal fog bombázni. Legyen az idei év legjobb (és nem csak politikai) inspirációja a júliusban kezdődő tokiói nyári olimpia. Ahol nyerjenek a legjobbak, bukjanak le a doppingvétséget elkövetők, ahol mindenkinek legyen oka egy kis egészséges hazafias érzelemre, ahol a célegyenesben mindenkit megölelnek fajra, nemzetiségre, vallásra és politikai meggyőződésre való tekintet nélkül.

 

A szerző a Trend hetilap kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?