Környezetbarát módon vásárolnak a fiatalok

biotermék
Pozsony |

Az elmúlt években a kormány és a szlovákiai gyártók szakmai szervezetei is széles körű kampányba kezdtek a hazai termékek népszerűsítése érdekében, a legfrissebb felmérések szerint azonban ez a fiatalokra alig van hatással. Számukra fontosabb a minőség, az ár és az, hogy a termék környezetbarát legyen.

A 18 és 30 év közötti korosztály csaknem 60 százalékának teljesen mindegy, hogy az általa kiszemelt termék gyártója szlovákiai vagy külföldi cég, döntésénél ez a kritérium egész egyszerűen nem játszik semmilyen szerepet – derül ki a Stem/Mark piackutató ügynökség legfrissebb felméréséből, amit az adósságbehajtással foglalkozó Kruk Csehország és Szlovákia Kft. megrendelésére végzett el.

„A fiataloknál – legalábbis a saját bevallásuk szerint – sokkal fontosabb, hogy környezetbarát terméket vásároljanak, vagy a környezetet kevésbé terhelő szolgáltatást vegyenek igénybe. A 30 évnél fiatalabb férfiak 54, a nők 65 százaléka vallja magát környezettudatos vásárlónak”

– nyilatkozta Jaroslava Palendalová, a Kruk vezérigazgatója.

A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy a fiatalok számára a legfontosabb tényező még mindig az ár: százból 95 fiatal vallja azt, hogy a vásárlásnál elsősorban az ár és a minőség alapján dönt. „Ami érdekes, hogy a férfiakat sokkal jobban vonzzák a márkás termékek, mint a nőket, míg ezeket a férfiak 53 százaléka részesíti előnyben, a nőknek csupán a 43 százaléka ragaszkodik hozzájuk” – tette hozzá Palendalová.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?