Újabb frekvencia: már Pelsőcről is sugároz a Pátria rádió

A Pátria rádió Világosság református egyházi műsorának március 17-ei ajánlata
Pelsőc |

Egymás után üzemelik be a Pátria rádió újonnan koordinált frekvenciáit. Pár napja indult a pelsőci adótoronyból a sugárzás a 89,6 MHz-en. Komoly előrelépés ez az eddig fehér foltként számon tartott régió számára.

A Pátria rádió frekvenciáinak hiánya már csaknem 20 éve köztéma. 2017-ben történt meg az áttörés, amikor először sikerült az RTVS-nek koordinálni, majd beüzemelni egy teljesen új adótornyot Dunaszerdahelyen. Mérföldkőnek volt tekinthető ez a lépés, hiszen amellett, hogy 15 év után először sikerült bővíteni a közrádió magyar adásának FM lefedettségét, először sugárzott rádió a Csallóköz szívéből. Ezt követően többen is megpróbálkoztak dunaszerdahelyi FM frekvencia indítással, ám egyedül a Jazz FM-nek sikerült, és nekik is csak 50 Wattos teljesítménnyel, ami a Pátria helyi frekvenciájának a fele. A pelsőci adó teljesítménye 500 Watt, ami a pozsonyi adó teljesítményének több mint duplája.

A Pátria rádió, az RTVS magyar adását, az utóbbi négy évben sikeres bővítések és fejlesztések sora jellemzi. 2017-ben besorolták a rádiózás jövőjeként is emlegetett digitális rádióadás, a DAB+ kínálatába. Ugyanebben az évben Csallóközben és Gömörben megkétszereződött a középhullám erőssége, így ezeken a területeken azóta jobb minőségű és problémamentes a nemzetiségi adás. Tavaly, 2019-ben a rádió munkatársainak fizetését kiegyenlítették a szlovák csatornáknál dolgozóékkal. Az elmúlt évek legnagyobb sikereként mégis az 5 új frekvencia megszerzése könyvelhető el. Szencen a 102,4 -es, Dunaszerdahelyen a 91,4-es, Újvárban a 98,7-es, Pelsőcön pedig a 89,6-os FM frekvencián fogható a szlovák rádió nemzetiségi adása. Szepsiben hamarosan a 105,8-on lesz fogható.

„Ez is jól mutatja, hogy mindig van lehetőség a fejlesztésre, még akkor is, ha az új frekvenciákat négy évvel ezelőtt a legtöbben lehetetlen küldetésnek gondolták. Persze itt nincs vége, folytatni kell, amin dolgozunk. Hiszem, hogy szükség van a Pátriára 2020-ban és utána is” – mondta Rigó Konrád.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?