Harminc év elég minimálnyugdíjhoz

panaszkonyv

Tisztelt Vrabec Mária!

Kelet-szlovákiai kisnyugdíjas vagyok, sajnos annyira kicsi a nyugdíjam, hogy többszöri emelés után is csak 218,90 euró. A szociális biztosító szerint még a minimális nyugdíjra sem vagyok jogosult, amely harminc ledolgozott év után 2019-ben 278,90 euró lett volna. Amikor kértem, azt válaszolták, hogy a harminc évhez hetvenegy napom hiányzik, ezért nem teljesítem a feltételeket.

Már nyugdíjasként 2018 januárjától decemberéig ledolgoztam még 153 napot, és elküldtem a szociális biztosítónak az erről szóló kimutatást. Erre idén áprilisban azt válaszolták, hogy ennek alapján ugyan emelik a járandóságomat, de a minimális nyugdíjat még mindig nem kaphatom meg, mert kevés a személyi bérpontom (osobný mzdový bod). Azt írták, a 2018-ban ledolgozott napokért csak 0,1097 a bérpontom, és a minimális nyugdíj feltételeként a törvény 0,241 személyi bérpontot szabott meg, ezért az utólag ledolgozott 71 napot nem számíthatják be a minősített időszakba. Ez azt jelenti, hogy tehetek bármit, sosem kapom meg a minimális nyugdíjat? Vagy a hiányzó összeget befizethetem, esetleg még kellene dolgoznom, magasabb fizetésért?

Jelige: Kisnyugdíjas

 

 

Tisztelt Asszonyom!

Ügyében a szociális biztosítótól kértünk tájékoztatást, és mint megtudtuk, mostanáig azért nem teljesítette a minimális nyugdíj megítélésének feltételeit, mert nem csak a harminc évet kell ledolgozni, hanem az 1993. január 1-je után ledolgozott időszakban bizonyos minimális bért és annak alapján fizetett nyugdíjbiztosítást is ki kell mutatni. Az ön esetében 29 év és 294 nap felelt meg a törvény szabta feltételeknek, de az utólag ledolgozott 153 napban nem érte el a 0,241 személyibérpont-határt – tudtuk meg Peter Višvádertől, a szociális biztosító szóvivőjétől. A személyi bérpontot úgy számítják ki, hogy a személyes kivetési alapot, amely az egész évi fizetésének az összege, elosztják az általános kivetési alappal, amelyet minden évre törvény határoz meg. Mivel az utólag ledolgozott egy évben túl alacsony volt a fizetése, a minimális nyugdíjat nem ítélték meg önnek, a ledolgozott napok alapján csak emelték a nyugdíját.

Van viszont jó hírünk is: januártól új törvény lépett életbe a szociális biztosításra vonatkozóan, és ez már nem szabja feltételül a minősített időszakot, vagyis nem szabja feltételül a személyi bérpont nagyságát. A minimális nyugdíjhoz elég lesz a harminc ledolgozott év, ezt pedig ön teljesítette. Befizetnie sem kell semmit, januártól automatikusan, további kérvényezés nélkül minimális nyugdíjat fog kapni; erről a szociális biztosító is értesíti.

Egyébként a nyugdíjbiztosítás utólagos befizetése sem mindig lehetséges, csak a 2003 utáni időszakra, és csak ha az érintett személy a munkaügyi hivatalban nyilvántartott munkanélküli volt, vagy tanulmányokat folytatott. De önre ez már nem vonatkozik: a harminc éve megvan. Ha ereje, kedve és lehetősége lesz, hogy újra munkába álljon, azt is megteheti. Amellett, hogy két bevétele lesz, a ledolgozott napok számával a minimális nyugdíja is növekedhet.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 2020/2. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?