Önök írták

A bársonyos

Harmincadik évfordulójára emlékeztünk nemrég, a média is megadta a módját, korabeli felvételekkel idézte a nagy napok történéseit. Százezres tömegek az utcákon, a nemzet maga választotta irányt követelt. Van mire emlékezni! Demokráciát, szabadságot, a peresztrojka által elbizonytalanított hatalom leváltását követelni, az volt a kurázsi. Kulcscsomókat rázogató békés tömeg támogatásában bízva fellépni a nagyhatalmi politika ellen, mely előtt vigyázzban állt a nyugati világ, tekintélyt adott a szónokoknak, és valljuk be őszintén, egyeseknek érdemtelenül. És mégis, 89-ben elértük, amit addig nem köhögött fel a történelem. Vér nélküli forradalommal – Havel szerint bársonyos forradalommal – lett megdöntve az egypártrendszer. Amíg mi a győzelmünk fényében sütkéreztünk, az önjelölt reformerek forradalmi lendülettel vetették magukat a nemzeti vagyonra, részben külföldiek kezére adva herdálták el, más részét törvényesen kiárusítva – egy-egy koronáért! – széjjellopva eltüntették. Sajnos, a rendszerváltásba helyezett bizalom is megtépázva került ki ebből a parttalan harácsolásból. Maradt, ami maradt, néhány szoci vívmány, ami hasznosnak tűnt a hatalomra segítettek számára, mondjuk, az óra átállítása, meg a pártvezérek érinthetetlensége. A többi szoci termék, úgymint a spájzolás végett szokottá vált sorban állás, a narancshiány meg az állampolgárok külföldre utazásának korlátozása, vele az ingyenesnek tudott iskoláztatás, orvosi ellátás, a biztos munkahelyek garantált nyugdíjkorhatárral, mind a történelem süllyesztőjébe lettek söpörve, az átlagember beleegyezése nélkül – mondjuk, a sorban állás és tartozékai senkinek sem hiányoznak. Ma mégis elmondhatjuk, harminc év után, ha citerázó inakkal is, de talpra álltunk. Aki dolgozni akar, bizton talál munkát, és óvatosan duhajkodva fizetéstől fizetésig meg is élhet a béréből.

Visszatérve a megemlékezéshez, politikusaink nem erőltették a rózsás jövőkép festegetését, maradtak a harminc éve történteknél. Egymás szájából kapdosták a szót, méltatták győzelmünket az egypártrendszer felett. Ezek után csak furdalt a kíváncsiság, a ma emberének mennyire fajsúlyosak 89 történései? A látottak szerint nem nagyon. Prágában kétszáz-háromszázezer ember tolongott a Vencel-téren, legnagyobb megmozdulás a bársonyos óta, de a csatolt szöveg szerint ők a miniszterelnök leváltását követelték. A pozsonyi lakosság szerényebb számban emlékezett a régi szép időkre, néhány ezren – még kulcsokat is csörgettek, hogy mi célból, nem derült ki a fűzött kommentárból. Az egyik riporter finoman fogalmazott magyarázata járt legközelebb az igazsághoz: fásult a lakosság, sokat várt el a 89-es eseményektől. Hát igen, sokat vártunk a bársonyostól, de ebben a formában ilyen sokat, mint amit kaptunk, mégsem akartunk. Pólyásoktól aggastyánokig mindegyikünk vállát nyolcezer-egynéhány eurós államadósság nyomja, és ezek csak az anyagiak. Ezen a téren alaposan túlszárnyaltak az elvárásaink. Már kétezer éve kiötlötték, mi kell a népnek: kenyér és cirkusz. Bővében vagyunk mindkettőnek. Tartok tőle mégis, kevés lesz ez manapság…

Gazdag József Jányok

Ismét elment egy tanár

A komáromi Selye János Gimnázium ismét gyászol. Pár hónapja Keszegh István ravatala előtt tisztelegtünk, most dr. Czirfusz Gábor kémia és biológia szakos tanárát búcsúztatja az iskola, aki életének 88. esztendejében hunyt el.

Czirfusz Gábor 1932. április 17-én született a Csallóközben, Lakszakállas községben. 1943-ban az akkori Komáromi Szent Benedek-rendi Katolikus Gimnáziumban kezdte el középiskolai tanulmányait. Személye összekapcsolta az egykori bencés gimnáziumot a mai Selye János Gimnáziummal. Hisz a bencés gimnázium tanulója volt nagyapja, édesapja és bátyja is, két gyermeke a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium, unokái pedig a Selye János Gimnázium diákjai. A tanár úr gimnáziumi tanulmányait a történelmi események – a 2. világháború, a hontalanság évei – miatti megszakításokkal 1943-tól 1953-ig végezte. Egyetemi tanulmányait is a társadalmi változások bonyolították, Nyitrán megkezdve Pozsonyban fejezte be őket 1958-ban biológia–kémia szakos tanári diplomával. Doktorátusát Szegeden a József Attila Tudományegyetemen szerezte meg 1973-ban. 1958/59-ben Ógyallán, a gimnáziumban kezdett el tanítani, ahol tanárként és nevelési tanácsadóként is működött. 1975-ben lett a komáromi magyar tannyelvű gimnázium megbecsült kémia és geológia szakos tanára. Kiváló oktató-nevelő munkát végzett. 1993-ig, a nyugdíjba vonulásáig volt tanára a gimnáziumnak, amely a családja után talán az egyik legfontosabb hely volt számára. Rajongott családjáért, imádta gyermekeit, büszkeséggel számolt be unokái sikereiről is.

Konczer Veronika tanárnő megfogalmazása szerint: „Emberi tulajdonságai közül az apáskodó segítőkészségét, gondoskodó, tanácsokkal bővelkedő magatartását lehetne kiemelni. Erre vall az is, hogy fiatal kora ellenére Papának nevezték el a kollégái. Jó szervezőképességű, társaságban kedélyes, barátaihoz jószívű embernek ismertük. Kémia- és geológiaórái derűsek, nyugodtak, közvetlenek voltak, apáskodó természetéért a diákok is szerették. A több mint három évtizedes tanári munkássága alatt tanítványait mindig toleranciára, nemzetünk iránti hűségre és más nemzetek tiszteletére nevelte.”

Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója

+ kép Czirfusz

Nyugdíjasnap Szirénfalván

Kint borús az idő, csepereg az eső. Ilyen szomorkás, novemberi vasárnap délután az embernek nem nagyon van kedve kimozdulni a meleg szoba falai közül. De ha arra gondol, legalább egy évben egyszer találkozhat mindazokkal, akiket szeret, máris jobb lesz tőle a kedve. Elfeledi, milyen idő van kint, nyitja a szekrényt, hogy előszedje az ünneplő ruháját. Azok, akik még párban vehetnek részt az ünnepségen, szerencséseknek mondhatják magukat. Mire eljön az indulás ideje, az eső is eláll. A férjemmel odafelé sétálva gondolatainkba merülve, most nem szövögetünk terveket, hanem arra vagyunk kíváncsiak, vajon mennyien jövünk össze. Találgatjuk, mennyi új nyugdíjast üdvözölhetünk, kik olyan súlyos betegek, akik nem lehetnek jelen. Kik érték meg a kerek esztendejüket, mennyien lesznek a jubilánsok. Aztán feladjuk a találgatást, a helyszínen úgyis minden kiderül. Eszembe jut, gyermekkoromban mennyi álmot szövögettünk itt, ahol most az országúton száguldó járművek szállítják utasaikat a céljuk felé. A mocsaras, fűzfákkal benőtt gazos területet ma befüvesített, rendezett váltotta fel, szabadtéri színpaddal a közepén. A gyermekkori álmok megvalósulnak. Ki hitte volna akkor? Az idő elrepül felettünk, de az emberek kedvessége, jelleme, egymás iránti tisztelete, szeretete megmaradt. Lassan cserélődik a lakosság. Mint mindenütt, egyre több az üresen maradt ház.

Az ajtóban a falu fiatal képviselői kedvesen fogadják az érkezőket. A művelődési ház nagytermében terített asztal vár a vendégekre. Beléptünkkor már vidáman folyik a társalgás, az újonnan érkezők keresik, hol foglalhatnak helyet. A polgármester, Takács Sándor megnyitja az ünnepséget, üdvözöli a jelenlevőket. Nagy vonalakban tájékoztatót tart a falu beruházási terveiről, majd az évben megnyert sikeres pályázati anyagi forrásokról értesít. Állami támogatásból épül majd a Bodrogszerdahelytől Ungvárig tartó bicikliútvonal Szirénfalván keresztül.

A kultúrműsor a faluban élő kisiskolások programjával indult, melyet Üveges Anna nyugdíjas óvónő segítségével tanultak be. A szirénfalvi népdalkör is kitett magáért, a közönség a végén tapsviharral fogadta. Vendégszereplőként Zamatócky Florianna, a Miskolci Operettszínház énekesnője színvonalas előadásával fokozta az est hangulatát. Egy kiadós vacsora után üdvözölték a jubilánsokat, összesen tíz szépkorút.

Az estet egy ízletes ajándék torta elfogyasztásával koronáztuk meg. A finom borocska, sütemény mellett, amelyet a helyi fiatalasszonyok sütöttek, érdeklődhettünk egymás állapota felől. Kedves tekintetek és a mosolygós arcok között otthon voltunk, ahol még a panasz is derűsen volt tálalva. Ezek az emberek a mindennapi életüket élik, beosztva a szűk anyagiakat, munkával, reménnyel, betegséggel küzdve, függetlenül a felettük uralkodó politikai rendszertől, pártatlanul. Jó, hogy megtisztelnek minket, gondolnak ránk. Jólesik érezni a figyelmet, a megbecsülést és a törődést.

Jakab Irén, Szirénfalva

Köszönjük, Sanyika

Gyakran vannak véletlen vagy nem várt látogatások az életben, amelyek sokszor kellemes meglepetést és örömet is szerezhetnek nekünk. Nemrég a polgármester asszonyunk kopogtatott be hozzánk, hogy látogatóm van, menjek le az udvarra. A lenti ajtó előtt egy ismeretlen kedves hölgy fényképezőgéppel és egy fiatalember könyvvel a kezében várt és üdvözölt nagy tisztelettel. A kölcsönös bemutatkozás után mégiscsak kapcsoltam: hisz ez egy rég nem látott ismerős, az ifj. Princ Sándor, akinek a Vasárnapban is volt régen egy rovata, és a kedves felesége, Katinka. Sanyika bizony rég járt errefelé, de most hazahúzta a honvágy, hisz egykor falunk, Nagydaróc lakosa volt. Szülei a helyi alapiskola megbecsült pedagógusai voltak, itt élte le a gyermekkora egy részét. Aztán ő is, mint sok más fiatal, kikerült az életbe. A kezében tartott könyv az első regénye: Rodnas Principe: Az idős hölgy – Evita ajándéka. Az ajánlásban az ókori nagy filozófus, Epikurosz mondása fogott meg mindjárt: „Örömmel kezdődik és örömmel végződik a boldog élet…” Több más olvasónak is nagyon tetszett a könyv, a magyar filmekből ismert Törőcsik Mária művésznő ajánlása vagy Kóbor János, az Omega frontemberének a véleménye is biztató. Köszönjük, Sanyika, mindannyiunk nevében, akiket meglátogattál, és akikre gondolsz még.

Dorók Erzsi néni, Nagydaróc

Kedves Vasárnap!

Istentől megáldott békés, sikerekben gazdag, boldog új évet, jó egészséget kívánok őszinte szeretettel a lap szerkesztőségének és minden kedves olvasójának, és hogy a betlehemi csillag minden családban ott ragyogjon, világítson a 2020-as évben!

Balázsiné Magyar Valéria, Nagycétény

*

A 2020-as új évben is a jóban bizakodva szeretném nagyon megköszönni a Vasárnapban és benne a Kopertában az együttműködést. Megvártam a Vasárnap 50. számát, hogy még 2019-ben reagáljak valamilyen nyugalmat kiváltó cikkre, amit Vrabec Marika Jónak lenni jó, de miért? című témájában találtam meg, és elgondolkoztam magam fölött, hogy én vajon melyik csoportba tartozom. Persze ehhez adta magát a 49. szám Olvasmány mellékletében közölt Szabó Magda-írás, az Elveszett a báránykája briliáns életfilozófiája. Ha még élne, nemcsak a kalapom emelném meg előtte, hanem mélyen meg is hajolnék!

Bokros Gyula, Vígtelke

*

Ismét egy év áll mögöttünk. A Vasárnapnak nagyon sokat köszönhetek. Ha levertnek éreztem magamat, csak felnyitottam a lapot, és máris találtam benne sok olyan dolgot, ami megnyugtató hatással volt rám. A Vasárnap-olvasással nagyon sok fontos embert megismertem, a vicceken elmulattam. A keresztrejtvény is megnyugtat, de az eszemet is csiszolom vele. A receptekből sütünk-főzünk, és az Egészség Extra melléklet sok hasznos tudnivalóval szolgál. Én köszönöm a szerkesztőség fáradságos munkáját, és kívánok békés, boldog új esztendőt. Tisztelőjük, olvasójuk és sokéves előfizetőjük:

Tóth Éva, Kassa

*

Kötelességemnek tartom, hogy megköszönjem az ajándékot, amit a 49. számban kaptam, és erőt, kitartást kívánjak a szerkesztőségnek az új évben is. Már 30-35 éve előfizetője vagyok a Vasárnapnak. Sokan fel sem fogják, mit jelent hétről hétre színvonalas magyar lapot olvasni. Nekem ez egy külön ünnep, mivel életem nagy részét szlovák közegben élem. A Vasárnapot olvasva a versektől kezdve az utolsó oldalig sokszor elcsodálkozom a magyar nyelv sokrétűségén, bő szókincsén. További eredményeket, több előfizetőt, békés napokat kívánok. Tisztelettel:

Lengyel Olga, Poprád