A Netflix vesztesként kullogott el

dd
Los Angeles |

Összesen 34 nevezéssel indult neki az idei Golden Globe-gálának a Netflix streaming-szolgáltató. A mögötte lihegő HBO „csupán” 15-öt gyűjtött be, mégis több díjat kapott, összesen hármat, annyit, mint Tarantino parádés Hollywood-tablója. A világuralomra törő Netflix pedig végül két arany-glóbusszal kullogott el.

Először is fontos, hogy a helyén kezeljük ezt a díjat, és ne dőljünk be „a Golden Globe az Oscar-díj előszobája”-típusú szlogeneknek, mert ezeket az újságírók találták ki. Azok a külföldi sajtómunkások, akik Hollywoodban dolgoznak, vagyis egész évben filmeket néznek, filmekről írnak és sztárokat hajkurásznak – mostanság leginkább ez utóbbit művelik. Anno szervezetbe tömörültek és díjat alapítottak, amelynek átadóját ügyesen az Oscar-gála elé időzítették. A filmstúdiók sajtósai pedig mindent megtesznek, hogy a kedvükbe járjanak. Partikra hívják őket, sztárinterjúkat szerveznek nekik, forgatási helyszínekre szállítják az érdeklődőbbeket. És persze megígérik, hogy a legnagyobb sztárok vonulnak majd végig a vörös szőnyegen ezen a puccos gálán. 
És tényleg mindenki ott van, aki számít, aki pedig hiányzik, azt jól megjegyzi magának a HFPA (Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezete), és az illető nem sok jóra számíthat a közeljövőben. Persze legyünk megengedőek, és feltételezzük, hogy ez a kb. 90 tagú szervezet alapos munkát végez, mindannyian megnézik az összes amerikai filmet, tévésorozatot, mielőtt döntenének az egyes kategóriába történő nevezéseket illetően. (Ez évente úgy 400 sorozatot és 250 filmet jelent – inkább nem számolunk utána, hány órás elfoglaltság lenne ez). Idén mindenesetre három egészen váratlan döntést hoztak: Sam Mendes háborús filmje, az 1917 lett a legjobb dráma, Mendes a legjobb rendező, a villámgyors karriert maga mögött tudó, ázsiai származású Awkwafina pedig a legjobb női főszereplő (A búcsú című filmnek köszönhetően). Arra sem túl sokan fogadtak, hogy vígjáték/musical kategóriában Taron Egerton kapja a legjobb férfi főszereplő díját Elton John megformálásáért (Rocketman), hiszen olyanokkal volt versenyben, mint Daniel Craig vagy Eddie Murphy. 
A tévés szekcióban nem született különösebb meglepetés: az Utódlás című HBO-dráma második évada lett az év sorozata, a benne szereplő Brian Cox pedig a legjobb férfi főszereplő. A legjobb vígjáték a Fleabag lett, a benne szereplő Phoebe Waller-Bridge megkapta a legjobb női főszereplő díját ebben a kategóriában. Várható volt, hogy a minisorozatok közül a Csernobilt hozzák ki győztesnek, az viszont kisebb meglepi, hogy nem Jared Harris kapta a kategória legjobb férfi színészének díját (A Showtime-ban nyújtott alakításáért Russell Crowe happolta el tőle, aki hiányzott a gáláról, mert úgy döntött, az ausztráliai bozóttűz miatt családja mellett a helye). A Csernobil mégis kapott egy színész-díjat, Stellan Skarsgård lett a legjobb férfi mellékszereplő. 
Tudjuk, hogy az önirónia nagyon egészséges, mégsem értjük, miért kérte fel a HFPA ötödször is Ricky Gervaist a gála műsorvezetőjének. Talán úgy gondolták, nem fáj annyira a pofon, ha házhoz mennek érte. A The Office sorozattal maradandót alkotó brit komikus-színész idén is valóságos „pofonofont” produkált bevezetőjében, érdemes visszanézni a neten. Szűk nyolc percben sikerült elküldenie melegebb égtájakra magát a díjátadó szervezetet, a szuperhős-filmeket, Harvey Weinsteint, a hiú filmsztárokat, a Macskákat, az Applet-t, a pedofilokat, Felicity Huffmant, valamint Leonardo DiCapriót, amiért egyre fiatalabb lányokat cserkész be. Martin Scorsese Az ír című filmjét a hosszúsága miatt piszkálta meg, a majdani díjazottakat pedig meglehetősen keresetlen hangnemben arra kérte, ne fontoskodjanak a színpadon politikai vagy közéleti üzenetekkel, hiszen kevesebbet jártak iskolába, mint Greta Thunberg. (Ezt a tanácsot persze kevesen fogadták meg).
A legelgondolkodtatóbb dolgot Bong Dzsun Ho dél-koreai rendező mondta (tolmács segítségével), akinek Élősködők című alkotása kapta a legjobb idegen nyelvű film díját. Szerinte az amerikaiak rengeteg jó filmet láthatnának, ha megugornák azt a másfél centis akadályt, amelyet a feliratok jelentenek. Az Élősködők egyébként tavaly Cannes-ban elnyerte a fesztivál fődíját, az Arany Pálmát, úgyhogy sokan számítottak erre a mostani győzelemre. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?