Sikeres őszi szezon után edzőcsere Marcelházán

marc

Két esztendő alatt két osztályt lépett feljebb a marcelházai focicsapat. A mostani idényt huszonhét év után a nyugat-szlovákiai TIPOS III. liga mezőnyében kezdték. Őszi mérlegük: hét győzelem, három döntetlen és öt vereség, ezáltal újoncként a táblázat hatodik helyét tudhatják maguknak.

A siker ellenére a szakmai stábban a napokban változásra került sor, a felnőtt alakulat kötelékében több mint két évig tevékenykedő Szórád Csabát az eddig Párkányban szereplő Baranyai Géza váltja a kispadon. Segítője Molnár Gábor lesz.

„A Csabával való közös munkát tisztességesen lezártuk, a tréner távozását belső ügynek tekintjük. Az új irányítóktól mindenekelőtt a csapatjáték hatékonyságának az erősítését várjuk. Labdarúgóinkkal alaposan és gondosan elemeztük az őszi szezon történéseit, a komolyabb hiányosságokra felhívtuk az érintettek figyelmét” – tért ki röviden az őszi időszakra Zsidek Miroslav marcelházai klubmenedzser.

Nem ment ritkaságszámba, hogy a hazai környezetben vívott találkozókra több mint ötszázan voltak kíváncsiak. A kedvencek kellőképpen meg is hálálták a lelkes szurkolótábor bizalmát, hiszen otthon csak a vágsellyeieknek sikerült elrabolniuk a három pontot, az aranyosmaróti-verebélyi és a nagyszombati fakó pedig remizett a marcelházai pályán. Figyelemfelkeltő, hogy kapusuk hálója mindössze egy alkalommal rezzent meg. Nagyszerű szereplésüket támasztja alá az a tény is, hogy az ezüstérmes vágbeszterceiektől három, a harmadik helyet birtokló bősiektől pedig csupán két pont választja el őket a tabellán.

„Az ellenfelek játékterén is büszkélkedhetünk néhány lenyűgöző eredménnyel és persze teljesítménnyel. A nagy múltú nyitraiak fellegvárában remek focit produkáltunk, és 2:1 arányban diadalmaskodtunk az ottani fakó ellen. A két évvel ezelőtt még Fortuna ligás Myjava vendégeként is sokáig álltuk a sarat, a véghajrában azonban vélhetően a tapasztalatlanságunk miatt összerogytunk. Sikerként éltük meg, hogy a Slovnaft Cup sorozatában egészen a negyedik fordulóig tornáztuk fel magunkat, ahol viszont a II. ligás szakolcaiak már nagy falatnak bizonyultak. Óriási esélynek tartjuk, hogy a komáromi KFC farmcsapataként működünk ,és a violák nyolc labdarúgója jutott nálunk játéklehetőséghez” – egészítette ki mondanivalóját a klubmenedzser.

Baranyai Géza több mint két évtizede szülőfalujában, Marcelházán ismerkedett a foci alapjaival. Labdarúgóként később egyebek mellett Nagyölveden, Trencsénben, Zlínben és Párkányban is megfordult. Edzőként eddig csupán a pillanatnyilag IV. ligás Duna-parti alakulatnál tevékenykedett. 

„Nagy megtiszteltetést és egyben kihívást jelent számomra a megbízás. A lecke fel van adva. Segítőtársammal új csapatunk valamennyi őszi tétmeccsét megnéztük videón és kielemeztük játékukat. Technikailag és taktikailag is fejlett labdarúgók alkotják a gárdát. Nálam mindenki tiszta lappal indul, a szekeret azonban egy irányba kell húzni. A tavaszi idényre való felkészülést január 9-én kezdjük, hetente négyszer edzünk, és a hétvégeken meccseket játszunk. Célunk egy stabil, motivált labdarúgókból álló húsztagú keret kialakítása. Némiképp keveslem az ősszel rúgott tizennyolc gólt, minden bizonnyal szükségünk lesz egy befejező csatárra, aki netán egymaga is képes lesz eldönteni az összecsapások végeredményét” – nyilatkozta lapunknak Baranyai Géza, a marcelházaiak harminchat éves, UEFA B licensszel rendelkező új edzője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?