Az ember, aki manzárdba ment fel

Sajó László
Betlehemi Barlang
Fél pár fehér szandál

Az ember melegségre vágyik
(Örkény István)

És lement a Betlehemi Barlangba.

A Betlehemi Barlang egy pincekocsma, közel a körúthoz és a Blahához, a régi Rókalyuk helyén. Ahova sokat járt K. Dezső, itta az unicumsörét. Akkor még lehetett cigizni odabent (és ő is cigizett, akkor még), játékgépek csilingeltek, azok sincsenek már. Afféle nappali melegedő volt, hajléktalanoknak, ők is eltűntek, kiszorították őket az utcáról, aluljárókból külvárosi erdőkbe, de azért maradtak is, itt túlélned kell. A kocsmában vaskályha, mindenki igyekezett a közelében leülni. Itt leginkább egyedül ültek a kis asztaloknál, a túlélés magányos műfaj. Egy megállapíthatatlan korú (időtlen) nő nyitástól zárásig itt volt, lassan kortyolva a két deci vöröset. Egész nap elvolt a két decivel, ha csak nem fizettek neki. Kortyolt, cigizett, nézdegélt. Jó tulajdonsága volt, hogy nem beszélt. Csak a vécére ment ki – vagy oda se, elintézte helyben. Senki nem ült mellé, még a közelébe se, ki is ült volna? A tulaj káromkodott, már megint behugyoztál?, felmosott. Megtűrte – máshonnan rég kidobták volna, a nő maradt, zárásig. Maradtak a többiek is, a magányosan üldögélők, a csendben lévők, a magukban beszélők, a hangoskodók. Ilyenek is voltak – egy nő beszélgetés közben (mert azért beszélgettek is) hirtelen hangos lett, ordított; őt is megtűrték, tudták, ez betegség. Egy férfi ürítgette a hamutartókat, összeszedte a poharakat (előtte összeöntögette, megitta), a pulthoz vitte. Aztán elégedetten nézett körbe, dolgozott! És itthon volt. Akár a hugyos nő.
Lepusztult hely volt a Rókalyuk, pusztult, a végromlásig, míg be nem zárt. A vasajtón lakat, a hajléktalanok mehettek melegedni máshova, szétszóródtak, egyesével próbálkoztak, gondolták, így több esélyük van. Hát nem. Takarodj ki, büdös csöves! Kitakarodtak és kifeküdtek a boltok előtti rácsokra, onnan jött a meleg levegő. Míg el nem zavarták őket innen is, hatóságilag.

Karácsony volt, szenteste, amikor délután négyig van közlekedés, a boltok délben bezárnak. A kocsmák is, némelyik kettőkor, aztán mehet mindenki haza. Ha van hova. Most már az utcára se.

A Betlehemi Barlang tulajdonosa, bizonyos Józsi (nevezzük Bizonyos Józsinak) ezt a kétségtelenül jelenlevő igényt, hogy tudniillik karácsonykor is, szenteste, kivált akkor! kocsmába mennének a magyar emberek, és nemcsak a csövesek, de jól szituált, ámde, fájdalom, magányosok; családtámogatás ide vagy oda, vannak sokan, s ez ilyenkor, szenteste, a szent család ünnepén tűnik fel csak igazán. Bizonyos Józsefnek feltűnt, megnyitotta az egykori Rókalyuk helyén a Betlehemi Barlangot, immár nem nappali melegedőként, de éjjeli menedékhelyként. A kocsma akkor nyitott, mikor leállt a közlekedés, ki-ki eljutott már otthonába (ha ugyan elindult onnan és volt neki).

K.(arácsonyi) Dezső nem akart egyedül maradni szenteste (már megtapasztalta, nemegyszer, elég is volt), elindult ő is. Akár a három király napkeletről, ő Kőbányáról a belvárosba, szemetelő esőben. Fehér karácsony?! Szürke. Randa. Még idejében érkezett, talált helyet. Mégpedig egy ismerős nő mellett – még régebbről ismerte, bottal járt (a botos nő, csak így hívta). K. Dezső segített neki (a nyugdíjas ahol tud, segít), egyáltalán menni. Íme, egy történet, természetesen kocsmában (Üvegház) játszódik. K. Dezső a tippmixújságot böngészi, a hölgy, miután megitta a szokásos két deci vörösét (és egy törzsvendég meghívta egy felesre), elindul a buszmegállóhoz, a botjával. Egy megállónyira lakik. K. Dezső kinéz az ablakon, nem látja a hölgyet – kimegy, a földön fekszik. K. Dezső felsegíti, viszi a szatyrát (kenyér, két deka vodka, pénztárca), a hölgy K. Dezsőbe kapaszkodik, jajistenem!, ezt többször elmondja, lassabban!, ezt is. Nekitámaszkodik a buszmegállótáblának, a szatyor a botján. K. Dezső vissza a tippmixhez, elesett?, kérdi a pultosnő, ő már tudja. És méltatlankodik, mért iszik, nő létére?! Mondja ő, aki. Jön a busz, a hölgy egy percig száll föl, a sofőrök már ismerik.

És most elindult ide! – Hogy’ tetszett jönni? – A Sanyi elhozott. – Vissza is viszi? – Azt nem tudom. Egyre többen jönnek, ülőhely már nincs, a talponállókhoz se lehet hozzáférni, egymáshoz zsúfolva az emberek, mint egy tömött buszon. Sokan a kabátjukat se vették le, pedig meleg van, a vaskályha helyett cirkófűtés. K. Dezső körülnéz: kabátosok, kabát nélküliek, farmerosok, pulóveresek, öltönyösök, hátizsákosok, aktatáskásosok, laptoposok. Szemüvegesek. Nők, férfiak. Magányosok, együtt, egymás szagában. Közös tulajdonságuk még, hogy isznak. Sör, bor, pálinka. Akik cigiznek, kimennek az utcára; sokan vannak, feketéllik a járda a körútig. Csak nehogy tömegoszlassanak. Tudják, csendben kell lenniük, a lakók miatt. Akik már körbeállták a fát, kicsomagolták az ajándékokat, megették a halászlét, pulykát, töltött dagadót, kacsát, töltött káposztát, bejglit. Ebben a sorrendben. Csendben szívják a cigit, miről is beszélgetnének? Lemennek, nem beszélnek, isznak. A botos nő is felment, K. Dezső segítette a lépcsőn, föl, le. És egyszer nem jött vissza. Autóval elvitték? Elindult? De a többiek itt vannak, néznek maguk elé, mások fölfelé – ott van a tévé. Valami film, még egy, karácsonykor mindig jó filmeket adnak. Ünnepi karácsonyi mise, aztán éjféli mise. Ezt mindenki nézi. És mindenki áll, amikor együtt énekelik a Himnuszt.

A három király, gondolja K. Dezső, amikor meglát a sarokban három arabot (arab kinézetűt), Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Migránsok, bejutottak, mennének tovább. K. Dezső az aranyat, hat marékkal is látni véli (megártott a sörunicum?), meg a mirhát, érzi a tömjénillatot. Pedig nem illat az, szag, emberszag. Észrevesz egy gyönyörű, fiatal lányt – mit keres itt? A pulthoz megy, Bizonyos Józsihoz. A felesége? Az apja lehetne. A lánya? Valamit beszélnek, a lány visszamegy egy szobába, K. Dezső az ajtóhoz: PRIVÁT. És akkor K. Dezső minden bizonyosságnál jobban hiszi, hogy a lány (asszony) Mária, a kisdedhez ment vissza, meg is kéne szoptatni már. Többet ne igyál, Dezső.

Amikor elindulnak az első villamosok, záróra! Jövőre, veletek, ugyanitt!, kiáltja Bizonyos Józsi, és a tömeg elindul felfelé a lépcsőn. K. Dezső a Blahára megy, sokakkal együtt, csak ő megy tovább. A téren egy hajléktalan szólítja meg, öreg, vedd már föl, légy szíves!, és a járdára mutat. Öregnek öreg vagyok, te se lehetsz fiatalabb. És mert ilyen udvariasan szólt, és mert karácsony van, K. Dezső felveszi a leesett papír zsebkendőt. Mert az hever a földön, szerencsére nem használt, be van csomagolva, még szűz. Odaadja, a férfi előtt fél pár fehér női szandál, most hagyták el, láttam, mondja a hajléktalan. Mesés karácsony, Hamupipőke is itt járt.
Még sötét van, amikor felszáll a villamosra, dalt dúdol magában: kedves három királyok, / jó reggelt kívánok!
(Így dúdolgattam én / Gyermek-hittel, bátran, / 2019 / Csúf karácsonyában.)

A szövegben idézetek: Vörösmarty Mihály, József Attila, Szép Ernő, Bródy János, Ady Endre.