A RENDSZERVÁLTÓ NAPOK KRONOLÓGIÁJA – HÉTRŐL HÉTRE

bársonyos forradalom

Mi történt ezekben a napokban 30 évvel ezelőtt, a rendszerváltás idején?

1990. január 6., szombat
A VPN Koordinációs Bizottsága és az FMK Szóvivői Testülete megegyezik a két mozgalom együttműködésének formájában, s egy közös dokumentum kidolgozásában a nemzeti kisebbségekről.

A CSKP KB ülésén megválasztják a párt új vezető szerveit: a párt élén álló 24 fős Politikai Végrehajtó Bizottságban helyet kap többek között Hral Éva, az érsekújvári Elektrosvit vállalat tervezője. Vasil Mohorita első titkár beszámolója szerint 1989 novembere óta 130 ezren léptek ki a pártból.

1990. január 11., csütörtök
Az SZNT Elnöksége Vladimír Mečiart nevezi ki a szlovák kormány belügy- és környezetvédelmi miniszterévé.

1990. január 12., péntek
Megkezdődik a szlovák parlament átalakítása. Az SZNT a pártok előzetes megegyezése alapján 19 új képviselőt kooptál tagjai sorába, köztük az FMK által jelölt Zászlós Gábort.
Hivatalos munkalátogatásra Pozsonyba érkezik Václav Havel köztársasági elnök, aki ellátogat az FMK irodájába és a Nap szerkesztőségébe is.
 

1990. január 13., szombat
Nyitrán a magyar pedagógusok országos fórumának résztvevői szakmai és érdekvédelmi szervezetként megalakítják a Csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségét. A szlovák Belügy- és Környezetvédelmi Minisztérium arra hivatkozva, hogy Csehországban nincsenek magyar iskolák, a szervezetet később Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) néven jegyzi be.

1990. január 15., hétfő
Prágában csehszlovák–szovjet tárgyalások kezdődnek a Csehszlovákiában állomásozó szovjet csapatok kivonásáról.

1990. január 16., kedd
Ismerkedő jellegű összejövetelt tartanak Prágában a Csehországban élő magyarok képviselői, amelyen elhatározzák egy csehországi magyar szövetség megalakítását.

1990. január 17., szerda
Az Új Ifjúság című hetilap felveszi az Ifi címet. Fejlécén a Szocialista Ifjúsági Szövetség lapja helyett ifjúsági hetilapként határozza meg magát.

1990. január 18., csütörtök
A VPN és a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom kezdeményezésére, az FMK szervezésében megalakul Pozsonyban a Magyar Kereszténydemokrata Klubok mozgalmának Janics Kálmán által vezetett szervezőbizottsága.

1990. január 19., péntek
Pozsonyban a Csemadok székházában mintegy 130 újságíró részvételével megtartja alakuló közgyűlését a Csehszlovákiai Magyar Újságírók Társulása.

A Csallóköz című dunaszerdahelyi hetilapban megjelenik Hodossy Gyulának a csehszlovákiai magyar cserkészmozgalom újjászervezését szorgalmazó A cserkészmozgalomért! című írása.

(Összeállította Popély Árpád)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?