Milyen lett az iPhone 11?

Apple iPhone 11

A legújabb iPhone-ban rejlő lehetőségek száma nőtt, az ára mégis csökkent. Ilyen lett az Apple legújabb csodafegyvere, az iPhone 11:

Az Apple továbbra is követi az éves trendet. Az iPhone legújabb szériája megkapta az iOS 13-at, az új processzort, a csúcskategóriás modellek pedig a jobb kijelzőt is. A legnagyobb újítás ezennel nem a dizájn, hanem a kamerák terén történt, erre pedig okkal lehet büszke az almás cég. Lássuk hát, milyen lett az iPhone 11-es szériája.

Olcsóbb lett

A technológia fejlődésével az ár is növekszik, ez a mobiltelefonoknál különösképpen igaz. Az iPhone az elképesztő teljesítmény mellett az elképesztő árairól is ismert, ám ez változott a legutóbb. Míg az új széria csúcsmodellje, az 512 gigás Pro max a márkát nem meghazudtoló módon 1649 euróért vihető haza, a legolcsóbb készülék, az iPhone 11 egy szerényebb, 800 eurós árért kapható. Az ár szempontjából nyugodtan kijelenthető, hogy az Xr nagytestvéréről van szó, ez „hardverileg” is igaz.

A nagytestvér

Az iPhone Xr és a 11 ugyanazzal az IPS LCD kijelzővel rendelkezik, illetve a sokak által kifogásolt 828 x 1792 felbontással. A két telefon méretben is megegyezik (6.1“), ám sok dologban is erősített az Apple. Sokak örömére a 2942 milliamperes aksit felváltotta egy 3110-es, ennek hála nem lehet okunk panaszra akkumulátoridőt tekintve. Ez persze nemcsak az erősebb aksi, hanem az új, A13-as processzor érdeme is, ami elképesztő erővel rendelkezik. A processzor két magja 20%-kal gyorsabb, és akár 30%-kal kevesebb energiát fogyaszt, a négy energiatakarékos magja pedig 20%-kal gyorsabb, és akár 40%-kal kevesebb energiát fogyaszt. A két készülék közti különbségek közül leginkább az emelkedik ki, amire a legbüszkébb az Apple: a kamera.

iphone11

Ultraszélesség

Az iPhone 11 hátulján két kameralencse található, egy 12 megapixeles normál kamera (amit széles látószögűnek nevez az Apple) és egy ultraszéles látószögű. Az ultra elnevezés ez esetben tényleg ultrát jelent – nézzük ezt számokban: a látószög esetén az értékek mm-ben vannak, ami a fókusztávolságot jelenti. Minél kisebb ez az érték, annál több dolgot tudunk lencsevégre kapni.

• iPhone X normál kamera: 28 mm fókusztávolság
• iPhone XS normál kamera: 26 mm fókusztávolság
iPhone 11 széles kamera: 26 mm fókusztávolság • iPhone 11 ultraszéles kamera: 13 mm fókusztávolság
• iPhone 11 Max telefotó kamera: 52 mm fókusztávolság.

Az ultraszéles kamera használatának azonban hátránya is van, mégpedig a rosszabb fényviszonyoknál való elmosódás. Ez a fényrekesz értéke miatt van, ami az iPhone 11-nél f/2,4 – ez az 5 említett készüléknél a legrosszabb eredményt jelenti. Egyszerűen: ha az ultraszéles, azaz 0,5x módot használjuk, a kép minősége csökkenhet, rossz fényviszonyok mellett kiváltképp, viszont ha visszaváltunk normál módra, a megszokott minőséget kapjuk a készüléktől. Az előlapi kamera is jobb lett az Xr-hez képest, egy 12 megapixeles lencse segít a szelfik elkészítésében, illetve 4K-s videók elkészítésében, akár 60 FPS-ben is, így nem lehet okunk panaszra. A szelfizés mellett egy új funkcióval is bővült a lehetőségek tárháza, most már lassított felvételt is készíthetünk magunkról, bár eddig nem találkoztam olyannal, aki ezt a funkciót kihasználta volna.

Galéria

Konklúzió

Az iPhone 11 egy remek modell lett, a lehetőségek száma nőtt, az ár viszont csökkent – annak ellenére, hogy megkapta a legújabb processzort, az erősebb aksit és az ultraszéles látószögű kamerát. Bár sokak számára negatívum lehet a kijelző felbontása, nekem egyszer sem jutott eszembe használat közben, hogy ó, bárcsak OLED display-t pötyögtethetnék. Az iPhone 11 egy jól összerakott készülék lett, méltó folytatása az előző generációnak.
A készüléket a Telekom mobilszolgáltató biztosította szerkesztőségünk részére.

A készüléket a Telekom mobilszolgáltató biztosította szerkesztőségünk részére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?