Hol dobban majd a szív?

klíma

A világpolitikával kapcsolatban az a jogos érzésünk, hogy mostanában nagyobb sebességgel zajlanak az események. 

A globalizáció minden szinten összeért a fejünk felett. Gazdasági értelemben, a klímaváltozásban, adózásban vagy épp a fegyverkezés és ellenségeskedés terén. 
Pár év alatt tele lett a világ az olyan típusú vezetőkkel, akik a politikát előbb űzik a kommunikációban, és csak utána a valóságban. Éppen ezek miatt elkerülhetetlen a választók sorozatos csalódása. Egyre rövidebb távra tervező és rövidebb távot belátni képes politikusok szembesülnek egyre hosszabb távú kihívásokkal. 
Akár az adóparadicsomok felszámolása, a széndioxid-kibocsátás csökkentése vagy a migráció kontrollálása a kérdés, mindegyiket csakis szoros együttműködéssel lehet megvalósítani. Beszélni persze mindegyikről lehet, hangosan, másokra mutogatva, csakhogy ez a következő választás megnyerésén túl mást nem nagyon tesz hozzá a problémáink megoldásához.

Ezek a választói csalódások pedig oda vezetnek, hogy a politikai elitet a kívülállók beszavazásával igyekeznek hol büntetni, hol frissíteni a polgárok. 

Ilyen a szlovák elnök asszony vagy a pozsonyi polgármester, akik friss szereplők a politikában. De bizonyos értelemben ilyen a trumpi vállalkozói alkat – Babiš-félét is mondhattam volna –, egyfajta protest figura, aki szintén nem politizált korábban.
A szavazók másik fele pedig kapaszkodókat keres. Olyan pontokat igyekeznek azonosítani egyes politikusok mondókáiban, amelyekkel egyet tudnak érteni. Ha pedig találtak egy ilyet, mindegy, hogy mi mást mond, tesz vagy tett a szívnek kedves emberük, ez a típusú szavazó tűzön-vízen át tud ragaszkodni hozzá és rajongani érte. Mint például Trump evangelista, vallásos szavazói, akik hálásak az amerikai legfelsőbb bíróságon végbement konzervatív fordulatért, és cserébe mindent elnéznek neki. 
De sorolhatnánk a közép-európai példákat is. Az egyre több kooperációt igénylő dolgaink mégsem söpörhetőek a szőnyeg alá. Sőt, elég látványosak: a tizenegynéhány fokkal induló karácsony, az elképesztő ausztráliai bozóttűz, amelyről az elmúlt időszakban minden nap láthattunk elrettentő felvételt; vagy éppen a fokozódó fegyverkezés – Magyarország lett a tavalyi évben a legnagyobb német fegyvervásárló – vagy a kínaiak vad terjeszkedése az európai ipari szférákban. Mindezek külön-külön is nagyon komoly politikai akaratot, európai összefogást igényelnének, de ha egyszerre jelentkeznek, alighanem sok politikusnál az a reflex jelentkezik, hogy túl nagy a kihívás, keresnek kisebbet. 
Emiatt a lényegről kevesebb szó esik, a habosított áldrámákról pedig több. Ez pedig, ha több éven át tart, megzavarja a választói iránytűket is.

A húszas éveikben járó fiatalok előtt óriási lehetőség áll, számukra sok dolog természetes, ami az elődeiknek nem volt az. Amellett, hogy digitális benszülöttek, a klímaváltozás elkísérte már az egész „tudatos” életüket, az Európai Unióba szintén beleszülettek, ahogy az Erasmus-programmal abba is, hogy az európai sokféleség létezésük alapeleme legyen. 

Ez a generáció most kopogtat a nagypolitika ajtaján. A fiatal finn miniszterelnök asszonytól a fegyverhasználat korlátozásáért indított amerikai iskolás mozgalomig, a klímaharcosoktól a kiberaktivistákig sok kör van, ahol már azonosítható az új hullám. 
Az új évben érdemes lesz figyelni, hogyan alakul e mozgalmak sorsa. Tektonikus elmozdulást készítenek-e elő, akár a kritikus tömeg felé haladva, vagy pedig lassan felemészti őket a hatalom vonzása és akarása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?