Cseperedő gyermekem dalolva ölelem

Cseperedő Program

Ez a mottója annak az országos hálózatnak, amely a kisbabák és a kisgyermekek és szüleik számára kínál értékes időtöltést, érdekes programokat immár 4 éve. 

A Cseperedő Program baba-mama klubhálózat. 2015 májusában indult a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával. Koordinátora Berky Angelika óvónő. A programok 10 helyszínen kezdődtek, azóta ez a szám 54-re emelkedett és országos, Nagyszelmenctől Komáromig terjedő hálózattá fejlődött. „Igyekszünk minél több helyen elindítani, és figyelni a szórványvidékekre. Az egyik ilyen sikertörténet a nagycétényi közösség kialakítása, továbbá több közép-szlovákiai és keleti régióban, legutóbb Léván sikerült együttműködőkre találni, ahol szintén nagy szükség volt rá. Nagyszelmenc idén, Nagykapos pedig tavaly csatlakozott a Cseperedőhöz” – fejtette ki a program koordinátora. 

Program mindenkinek
A gyerekek és a szülők is megtalálják a számukra érdekes programot. A Cseperedőnek három fő ága van: az egyik a heti Ringató foglalkozások, a másik a Szülők Iskolája nevű, havonta megvalósuló előadások, a harmadik pedig a Babaszínház és Gyerekelőadások 2–3 havi rendszerességgel. A Ringató foglalkozás vezetői a Cseperedő programok háziasszonyai, helyi szervezői, akik nagyrészt pedagógusok, illetve óvónők. A cél, hogy segítsék a közösségeket, hogy lehetőséget adjanak a társadalmi élettől elzárt kismamáknak, és azt értékes tartalommal töltsék meg az együttlétet. 
A Ringató módszer alapítója Gróh Ilona, aki azt tartja elsődlegesnek, hogy a gyerekek zenei nevelése már a családban elkezdődjön, a szülők mintát kapjanak arra, hogyan lehet pici kortól énekelni, játszani a gyerekekkel. A program a kodályi elveken alapul. „Noha a foglalkozásoknak egy sor fejlesztő hatása van, nem a fejlesztés a fő cél, hanem az, hogy az együtt töltött idő alatt fejlődjön a gyermek zenei érzéke. Tulajdonképpen visszatanítjuk a mai anyukáknak azt, amit nagyanyáink ösztönösen tudtak és csináltak a kicsi gyerekek nevelésekor, a mondókákat, dalocskákat, ölbeli játékokat” – magyarázza Berky Angelika. 

Információk között
A Szülők Iskolája leginkább abban próbál segíteni a szülőknek, hogy jobban eligazodjanak a gyereknevelésben. „Manapság rengeteg az információ, minden megtalálható az interneten, és mindennek az ellenkezője is, ezért próbálunk segíteni az eligazodásban és a tudatos gyereknevelésben. Mindenféle előadónk volt már, például logopédus, pszichológus, perinatális szaktanácsadó, meseterapeuta, babamasszázs, kendőhordozás és bármi, ami a szülőséggel, anyasággal összefügghet” – mondta a koordinátor. Az előadásokon egyebek mellett a következő témákat érintették: dackorszak, hiszti, a mese fontossága kisgyermekkorban, mozgás- és beszédfejlődés, digitális lábnyomok, fogápolás, jutalmazás és büntetés, női egészségvédelem stb. Legutóbb a szétnyílt hasizomról tudhattak meg információkat az érdeklődők. „A hasizomfejlesztő és -regeneráló tréninget kifejezetten a kismamák kérték, hiszen szülés után minden nőnek szét van nyílva a hasizma. A bemutatott tornagyakorlatok segítségével ezen tudnak a kismamák javítani” – tette hozzá. 

Új műfajt teremtettek
A Babaszínház előadásaival 0-tól 3 éves korig szólítják meg a gyerekeket. „Szlovákiában ez ismeretlen műfaj. A célunk, hogy a kisgyerekek művészeti nevelése már pici korban elkezdődjön, és hogy a szülőknek is egyfajta utat mutassunk.” Minden Babaszínház más jellegű, de ettől függetlenül minden előadás alkalmazkodik a gyerekek életkori sajátosságaihoz. Volt olyan előadás, amelyben a komolyzenét ötvözték a táncművészettel, illetve Montessori-elemeket alkalmaztak, egy másikban a mondókákkal és a színekkel játszottak, és volt hangszersimogató is. Az előadók Budapestről, a győri Vaskakas Bábszínházból, az Aranyszamár Bábszínházból, a miskolci Csodamalom Bábszínházból érkeztek. Az előadásokba bevonják a nagycsoportos óvodásokat és a kisiskolásokat is. A tervek között szerepel például az elsősegély-tanfolyam megismétlése. „A szülők, de a szervezők is kérték, hogy újra szervezzük meg az elsősegély-tanfolyamot, mert akik néhány évvel ezelőtt elvégezték, azok már kikerültek ebből a közösségből, hiszen a gyerekeik már iskolások. A gyerekbalesetekről és -betegségekről gyermekorvosok tartanak előadást és elsősegély-tanfolyamot. Logopédus és gyógypedagógus is biztosan lesz” – sorolja Berky Angelika. Novemberben a Camerata ART’issima előadásában Hamiska, a huncut és kíváncsi hangjegyecske kalandozása zeneországban címmel tartottak az óvodásoknak komolyzenei előadásokat, amelyben Mozart-darabokkal ismerkedhettek meg a gyerekek. Ez a sorozat is folytatódni fog az új évben. A Kolompos együttes turnéja júniusig tart, csaknem 30 helyszínen játszanak. 

Jókedv, nevetés
„Gyermekeim és jómagam is, nagyon szeretjük a Ringató foglalkozásokat. Imádják a csiklandozós, csúszdázós, lovagolós mondókákat és az ujjszámolókat. Szinte a levegő megáll, annyira figyelnek, amikor meghallják a különböző hangszereket, a furulyát vagy a triangulumot. Nagyon aranyosak, ahogyan egymást figyelik, ez az első alkalom, amikor a többi apró gyerekkel próbálnak barátkozni és együtt játszani. Számunkra a Ringató mindig a jókedvről, a nevetésről és a vidámságról szól. Nagyon örülök, hogy Pereden ilyen színvonalas időtöltést tudunk nyújtani a kisgyerekeknekˮ – mondta Mészáros Szilvia, két fiú és egy kislány édesanyja. „A Cseperedő programjaira azért jó járni, mert olyan koncerteket, meseelőadásokat láthattunk, amelyek eddig legfeljebb nagyobb városokba jutottak el, a Cseperedőnek köszönhetően viszont a kisebb községekben élőknek is elérhetővé váltak. Megelevenedett olyan mese, amelyet lefekvéskor olvastunk, az autóban énekelt Ghymes-dalokra lehetett élőben táncolni és rácsodálkozni a bácsikra, akik ezt »igaziból« éneklik. Egyre jobban lekötötte a lányok figyelmét, nagyon jó alapot ad a későbbi felnőttesebb színház- és koncertlátogatásokraˮ – közölte Nagy Eszter, két lány anyukája.

Kimozdulni otthonról
Fischer Tímea, egy iskolás lány és egy óvodás fiú édesanyja szerint az anyukának a Ringató foglalkozás jó alkalom volt kimozdulni, a gyereknek pedig jó gyerekközösségbe járnia. „Megtanultam sok új dalocskát és másfajta játékokat, amit otthon is gyakoroltunk. A Cseperedő programjaiból sokat merítettem, újdonságokat tanultam, sok kérdésemre választ kaptamˮ – állítja Fischer Tímea.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?