Ferenc pápa bocsánatot kért azért, hogy ráütött egy nő kezére

Ferenc pápa

A nők ellen elkövetett erőszak istenkáromláshoz hasonló - hangsúlyozta szerdai újévi homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában, a Vatikánban.

Az egyházfő elítélte, hogy a nők teste áldozattá válik a hirdetések, a profit és a pornográfia profanitásának oltárán, egyúttal azt is, hogy a nők rendszeresen válnak bántalmazás, verés, nemi erőszak és prostitúció áldozatává, vagy terhességmegszakításra kényszerítik őket

"A nők ellen elkövetett erőszak minden formája Isten megsértésével ér fel" - szögezte le a katolikus egyházfő.

Ferenc arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha az új évben jobb világra törekszünk, akkor méltósággal kell bánni a nőkkel. A világ egysége és békéje érdekében a nőket teljesen be kell vonni a döntéshozatalba - hangoztatta.

"A nők a béke adományozói és közvetítői, és teljesen be kell kapcsolódniuk a döntéshozatalba" - nyomatékosította a pápa.

"Mert, mikor a nők átadhatják ajándékaikat, a világ egységesebb és békésebb. A nők győzelme az emberiség egészének győzelme" - tette hozzá Ferenc.

Az egyház ügyeivel kapcsolatban a pápa egységre szólított fel, óvott a megosztottságtól, és az ördögöt tette felelőssé azért, ha egyesek a különbségeket, az ideológiákat és a megosztottságot hangoztatják.

Ferenc pápa bocsánatot kért azért, hogy ráütött a kezére egy nőnek, aki utána kapott és megragadta a karját előző nap, amikor a Szent Péter téren a kordonnál köszöntötte a híveket. A pápa szerdán azt mondta: elveszítette a türelmét, és ezzel rossz példát mutatott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?