2020 csapdája

A szlovákiai parlamenti választásig két hónap van hátra, és mostanra az ellenzéki pártok is kezdik felismerni, hogy ha sikerül is meneszteni a kormánykoalíciót, a szavazók akkor sem számíthatnak tejjel-mézzel folyó Kánaánra. 

Jövőre is csak a rossz és kevésbé rossz lehetőségek közül választhatunk. Amit a pártok népszerűségi mutatói alapján szinte biztosan kijelenthetünk: a jelenlegi kormánykoalíciónak – legalábbis a jelenlegi felállásban – jövőre búcsút intünk. Hogy ez jó vagy rossz hír, arról megoszlanak a vélemények, a népszerűségi mutatók szerint azonban a lakosság döntő többsége a változásra szavaz. A nagy kérdés már csak az, hogy milyenre.

Egyelőre az sem kizárt, hogy a Smer jövőre is folytathatja ámokfutását, csak a jelenlegi koalíciós partnereit zűrösebbekre váltja. Ha a Smer – vállalva az ezzel járó nemzetközi elszigeteltséget – összeállna a szlovák szélsőjobbal, az a szlovákiai magyarság számára felérne egy rémálommal, amit bármi áron meg kell akadályozni. Márpedig ezt csak úgy tudjuk elkerülni, ha a jelenlegi ellenzéki pártoknak sikerül annyi szavazatot szerezniük, hogy képesek legyenek kormányt alakítani. Ha pedig a következő kormányban a magyar pártok képviselői is helyet foglalhatnának, az maga lenne a csoda. Nem árt azonban tudni, hogy minden csoda három napig tart.

Hogy a jelenlegi ellenzék kormányt alakítson, ahhoz legalább 6–7 pártnak kellene egyezségre jutnia, ami önmagában sem könnyű feladat, hiszen látványos ideológiai különbségek vannak közöttük, bár ez csak máz.

A mérvadó szlovákiai pártok döntő többsége mögött ugyanis egymással rivalizáló vállalkozói csoportok állnak, amelyek a pártokon keresztül igyekeznek minél nagyobb állami megrendelésekhez jutni, és beleszólni a jogalkotásba. Az ilyen bizniszpártok többségének élén pedig eleve olyan egocentrikus vezetők állnak, akikből kettő is elég, hogy az első adandó alkalommal szétrobbantsanak egy koalíciót, 6–7 ilyen pedig egyenlő a biztos kudarccal. 

Ezt mára az ellenzék egy része is elismeri. Menyhárt József, az MKP elnöke a Pátria rádió hétvégi műsorában rendkívül diplomatikusan fogalmazott, amikor elismerte, hogy „a szlovák jobboldali pártok nehezen találnak közös nevezőt”. Alojz Hlina, a KDH elnöke a Sme napilapnak adott hétvégi interjújában azonban már egyértelműen elismerte, hogy az ellenzéki pártok háza táján

„sok az ego és kevés a miniszteri poszt”, vagyis garantált egy olyan konfliktus, amely miatt a 2010-ben megalakuló, Iveta Radičová vezette jobboldali kormány is csak két évig bírta szusszal.

Magyarul: ha jövőre sikerül is összetákolni egy jobboldali koalíciót, abban eleve kódolva lesz a bukás. A hétvégi interjújában pedig Hlina már arra is figyelmeztetett, hogy ennek a legnagyobb haszonélvezője újra csak a szlovák szélsőjobb lesz, amely az esetleges előrehozott választásig tovább erősödhet. Úgy tűnik, újra itt az ideje, hogy elővegyük a Rapülők örökzöld slágerét: Hé, ha valami van, de nem az igazi még, ne remélj! Lesz még rosszabb.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?