2019 vesztesei a sportban – a Slovan hokicsapata, Mauricio Pochettino és Mangalaci

slovan hoki

Nem mindenkinek sikerült úgy a 2019-es sportév, ahogyan elképzelte. Sorozatunk második részében az év veszteseit vesszük számba.

A Slovan hokicsapata

A pozsonyi Slovan hokisai az elmúlt idényben a legpocsékabb szezonjukat zárták a KHL-ben, csak 15-ször nyertek, 47-szer pedig kikaptak. Az adósságoktól terhelt klub az új idényben nem is tudott bejelentkezni a Kontinentális Hokiligába, hét év után ismét újra a hazai bajnokságban szerepel, de egyelőre csak második.

A kassai Lokomotíva

A csehszlovák futballbajnokság egyik nagy múltú csapatát, a kassai Lokomotívát is utolérte a végzet – az együttes ugyan kiharcolta a bentmaradást a II. liga 2018/19-es idényében, a tulajdonos mégsem nevezte be a második vonalba az együttest, pénzhiányra hivatkozva. Az utánpótlás legalább még működik, a szebb napokat látott Loki pedig az V. ligából próbál újra felkapaszkodni.

Michel Platini

Jön még kutyára dér, avagy Platinire bilincs – az UEFA volt elnökét júniusban őrizetbe vették, és a 2022-es katari vb rendezési jogának odaítélésével kapcsolatban hallgatták ki. Néhány nap múlva ugyan elengedték, de ezzel nem ért véget a kálváriája, decemberben a FIFA kétmillió svájci frankot követelt vissza tőle, amit még a szervezet volt elnöke, Sepp Blatter fizetett ki – a jelek szerint indokolatlanul – Platininek.

Mauricio Pochettino

Az argentin edző hiába vezette BL-döntőbe a Tottenhamet, az őszi idényben 12 forduló után csak a 14. helyen állt a csapata a Premier League-ben, és ez megpecsételte a sorsát. A tréner 2014 nyara óta irányította a Spurst, de még csak el sem köszönhetett személyesen a csapatától, a taktikai táblán hagyott nekik egy üzenetet, hogy örökre megőrzi őket a szívében.

Mangalaci

Hiába hungarikum, hiába szívós és kitartó, Mangalaci, a mangalica nem lopta be magát a DAC-drukkerek szívébe. A sárga-kékek új kabalájával szemben óriási tiltakozáshullám indult, ezt pedig az sem enyhítette, amikor cuki imidzsvideókkal próbálták közelebb hozni a drukkerekhez Mangalacit. Az új kabalát végül leszavazták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?