Robbanás történt egy katonai tisztavató parádén Jemenben

Yemen

Rakétatalálat ért egy katonai avató ünnepséget vasárnap Jemenben – közölte a Twitteren a déli szakadárok biztonsági szervezete, amely szerint a támadást a húszi lázadók követték el. A robbanás legkevesebb hat ember halálát okozta, és legalább nyolcan megsebesültek.

A rakéta az ország déli részén lévő al-Dalea városban, az ünnepség vendégei számára fenntartott hely mellett csapódott be az esemény végén, amelyen a biztonsági szervezet újoncait avatták fel. A Reuters hírügynökség szemtanúkra hivatkozva többtucatnyi sebesültről és halálos áldozatról számolt be.

Az Irán támogatta húszi lázadók egyelőre nem közölték, hogy ők követték volna el a támadást, és más sem jelentkezett.

A déli szakadárok is a húszi lázadók ellen harcolnak a nemzetközileg elismert kormány hadseregével karöltve, és mindkét fél tagja a Szaúd-Arábia vezette arab koalíciónak.     

Ennek ellenére a Dél-Jemen függetlenségéért küzdő szakadárok augusztusban elfoglalták az ádeni elnöki palotát a kormányerőktől, és magukhoz ragadták a kikötőváros feletti ellenőrzést is.

Ezzel akkor újabb front nyílt meg a jemeni háborúban, és ebben a harcban a jemeni kormányerőket Szaúd-Arábia, a déli szakadárokat pedig az Egyesült Arab Emírségek támogatta, noha az emírségek Szaúd-Arábia legfontosabb partnere a húsziellenes koalícióban.

A két fél novemberben általános fegyverszüneti egyezményt kötött, és ennek az úgynevezett rijádi megállapodásnak a hatalommegosztás is része volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?