Čaputová hajléktalanellátó központot látogatott meg

Zuzana Čaputová

A hajléktalanság olyan embereket is utolérhet, akik erre soha nem gondoltak volna. Ezt hétfőn jelentette ki Zuzana Čaputová államfő a Domec pozsonyi hajléktalanellátó központban, melyet a Vagus Polgári Társulás tart fenn. 

Az elnök asszony szerint a hajléktalanság problémája szorosan összefügg az egész Szlovákiára jellemző lakáshiánnyal. „A jövőben elegendő bérlakásról kell gondoskodnunk a fiatalok számára” – hangsúlyozta Čaputová.

Hozzátette: a külföldi gyakorlat is azt mutatja, hogy ha lakást biztosítanak ezeknek az embereknek, akkor a szociális helyzetük és az egészségi állapotuk is javul. „Nálunk az európai átlagnál kevesebb lakás jut a lakosságra. Vannak olyan műszaki állapotban lévő lakások is, amelyekben a lakók nem érezhetik biztonságban magukat. Ez egy olyan probléma, amely hosszú távú megoldásokat igényel, ilyen lehet például a bérlakások építése” – állapította meg az államfő.

Az elnök asszony a hajléktalanellátó központban nem csupán a felszereléseket tekintette meg, hanem részt vett az ünnepi ebéden is. Levest osztott a hajléktalanoknak, és el is beszélgetett velük.

„Nagyon kedvesen és kellemesen viselkedtek. Nem először járok ilyen intézetben, de mindig erőteljes élmény ide jönni, hiszen emberi sorsokról van szó, és minden szempárból kiolvasható egy élettörténet. Hála illeti azokat az embereket, akik üzemeltetik az ilyen intézeteket. Nincs egyszerű dolguk, de szívből teszik, amit tesznek, szívesen segítenek”

– hangsúlyozta Čaputová.

Alexandra Kárová, a Vagus PT ügyvezető igazgatója üdvözölte, hogy az elnök asszony a karácsonyi időszakban látogatott el a központba. Hozzátette: a karácsonyi ünnepeket a hajléktalanok nehezen viselik, hiszen ilyenkor több szó esik a családról, az otthonról. „Sokuk számára ezek elérhetetlen dolgok. Ezért a központban hétfőn és kedden (december 24.) is ünnepi ebéddel várjuk őket” – mondta.

Kárová azt kérte, hogy legyünk figyelmesebbek a hajléktalanokkal és a magányos emberekkel. Ha földön fekvő embert látunk, vizsgáljuk meg, rendben van-e, és ha nem reagál, hívjunk mentőt.

A hajléktalanság problémájával kapcsolatban Kárová elmondta: Szlovákiában hiányzik a megelőzési rendszer, amelynek köszönhetően elkerülhető lenne, hogy az emberek az utcára kerüljenek. A becslés szerint a fővárosban 4000-4500 hajléktalan él. „Fontos lenne a megfizethető lakhatás biztosítása is. Pozsonyban és az egész országban nagy igény lenne a bérlakásokra” – hangsúlyozta az aktivista.

Kárová szerint a lakosok önkéntesként segíthetnek a hajléktalanokon, vagy pedig úgy, hogy rendszeresen bekapcsolódnak a gyűjtésekbe, és ruhákat, tisztálkodószereket adományoznak a rászorulóknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?