Első klubvilágbajnoki címére hajt a Liverpool

keita

Szombaton 18.30-kor eldől, hogy a Liverpool vagy a Flamengo nyeri a 2019-es katari labdarúgó-klubvilágbajnokságot. Mindkét csapat először szerezheti meg a trófeát.

Egyértelműen a BL-címvédő Liverpool a döntő esélyese: Klopp csapata a lehető legerősebb összeállításban érkezett Katarba, bár az elődöntőben a mexikói Monterrey ellen sérülés miatt nem lépett pályára Virgil van Dijk, míg Firmino és Mané is csak csereként állt be. A német vezetőedző elsősorban kísérletezésre használta a mérkőzést – Henderson kipróbálhatta magát középhátvédként, valamint lehetőséget kapott több peremember, például Lallana, Oxlade-Chamberlain és Shaquiri is. Klopp nagy örömére egyre jobb formában játszik Naby Keita, aki hosszú sérülése után utóbbi három meccsén egyaránt gólt szerzett.

A Monterrey ellen azonban alaposan megizzadt a Liverpool, amely csak egy hajrában szerzett Firmino-góllal tudta kiharcolni a továbbjutást. A mérkőzés nemcsak a pályán, de azon kívül is feszült volt: Klopp durva szópárbajt vívott az ellenfél vezetőedzőjével, a játékvezető csak sárga lapokkal tudta lenyugtatni a feleket. 

A Liverpool korábban még nem nyert klub-vb-t, a 2005-ös BL-győztes csapat az akkori fináléban elbukott a Sao Paulo ellen. Kloppékra pedig ezúttal is brazil csapat vár. A döntőben a 2019-es Copa Libertadores-győztes Flamengo lesz a Pool ellenfele, amely a negyeddöntőben 3:1-re verte a szaúdi al-Hilalt. A brazilok keretében többek között olyan régi ismerősöket találunk, mint a tavalyi szezonban még Bayernt erősítő Rafinha, az Atlético-legenda Filipe Luis vagy Diego, aki legszebb éveit Brémában és Wolfsburgban töltötte, de megfordult a Juventusnál is. A Flamengo pazar szezont tudhat maga mögött – a Copa Libertadores mellett a brazil bajnokságot is megnyerte, méghozzá elsöprő, 16 pontos előnnyel. Ellenük szól azonban, hogy a klub-vb-t utoljára 2012-ben tudta megnyerni dél-amerikai csapat, azóta töretlen az európaiak uralma – a Real Madrid négyszer, a Bayern és a Barca egyszer hódította el a trófeát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?