Adventi kalendárium: Nyissunk be lelkünk boltjába

M. Nagy László

A karácsonyi ünnepeket egykor fenyőillat, gyertyafény, ragyogás és Isten áldása kísérte. Ma másfajta ragyogás van, szeptembertől ontják ránk a fényesebbnél fényesebb reklámokat, amit egyfajta lelki agymosásnak tartok. 

Sokakat magával ragad ez a karácsonyi hangolódás, és akadnak olyanok is, akik emiatt hitelre vásárolják halomszámra az ajándékokat. Ettől csak még jobban eladósodnak. Mi, idősebbek még élveztük a karácsonyi ünnepek simogató varázsát, és nem az ajándékok vásárlásában láttuk az év legszebb ünnepének az értelmét. Egy alkalommal már megfogalmaztam ezeket a fájdalmas gondolatokat, és a most magánkiadásban megjelent fotóalbumomban közre is adtam.

A lényeg talán annyi, hogy nyissunk be egyszer saját szívünk, lelkünk boltjába, és nézzünk körül a polcokon. Meg fogunk lepődni, mennyi por és pókháló lepte áru sorakozik rajtuk szinte érintetlenül. Találunk ott szeretetet, barátságos mosolyt, segítőkészséget, jóindulatot, biztatást, nevettető szándékot, jóságot, ünnepi hangulatot, tiszteletet, megbecsülést, szerénységet, alázatot. Ezekből adjunk a szeretteinknek. Ilyen ajándékokat kívánnék a napilap minden tisztelt olvasójának!

M. Nagy László
A szerző fotóművész, fotóriporter, Helemba

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?