Téma a VASÁRNAPBAN: Mire vitték a magyar iskolával a Vasárnap elsősei?

v

1993 szeptemberétől 1994 júniusáig bemutatkoztak a Vasárnapban az akkori szlovákiai magyar kiselsősök a legészakibb gömöri településektől a legdélibb csallóközi falvakig.

Akkor még vagy 4500-an voltak, és a Vasárnap ebből 150 iskola 220 osztályát, több mint 3000 magyar elsőst mutatott be. Akkor 20-25-en jártak egy osztályba, és a kistelepüléseken is öt-hat elsős akadt. Mára a párhuzamos osztályok ritkaságszámba mennek, a kisiskolák közül több végleg bezárt. Az elmúlt években ezerrel csökkent a beíratott magyar elsősök száma, és ez azzal is indokolható, hogy évente a magyar szülők 1/8-a szlovák iskolába íratja a gyermekét. Pedig az 1993-as elsősök pályája is azt mutatja, hogy lehet érvényesülni a magyar iskolával, kimondottan talpraesett, okos és széles látókörű ez a nemzedék. Mindegyik megszólított helytállt a maga helyén, mert minden életút mögött ott van az anyanyelvi iskolától kapott biztonságérzet.

 

A már megvásárolható Vasárnapban Vrabec Mária őközülük keresett meg néhányat, így megtudhatják, mire vitte többek között az egykori pozsonyi, szentmihályfai, somorjai, dunaszerdahelyi, nagyszarvai, illésházi, nagycétényi, párkányi, tajti, királyhelmeci, rimasimonyi és kassai kiselsős…

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?