Olvas, ír, focimeccset néz

Rádiós sorozatunk utolsó megszólaltatottja az első, akit nem a fordított piramisban (vagy annak árnyékában) értünk utol, hanem Komáromban. Gazdag József szabadságát tölti, de munkás szabadság ez, ugyanis épp egy kézirat befejezésén dolgozik. „Egyébként ugyanazt csinálom, ha szabadságon vagyok, ha nem: írok, olvasok, focimeccseket nézek. Igaz rám, amit úgy szoktak meghatározni, hogy a hobbim a munkám. Mindig is újságíró voltam, úgy nőttem fel, hogy saját újságot írtam, pitykegolyókkal fociztam, és a mérkőzéseket közvetítettem magamnak. Nagyjából most is ugyanezt csinálom.” Életében nem határolódik el egymástól a munka és a szabadidő, ez egyben áldás és átok, ám szerinte újságírónak lenni egész napos munka, nincs slussz. „Figyelni kell a világot, minden sarkon, hírben, könyvben, filmben, bármiben körülötted ott lehet a téma. Az újságírónak van egyfajta fokozott érzékenysége, ez nem engedi, hogy kikapcsoljon – ha kikapcsol, akkor nem újságíró.”

Elviselhetőbbé tenni a világot

A meghatározás (író, újságíró, futballszakíró, műsorvezető…) kapcsán megjegyzi, hogy minden definíció valahol pontatlan, leginkább azonban újságírónak tartja magát. Ahogy fogalmaz: próbálja megérteni a világot, és amit megsejt belőle, azt közvetíteni újságcikkben, rádióműsorban. „Annak idején évekig filozófiát tanultam, és arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy nem biztos, hogy kompatibilisek vagyunk ezzel a világgal. Akkor viszont arra kell választ találnunk, hogy ha van körülöttünk egy jéghideg, közömbös univerzum, miként töltsük meg értelemmel azt a rövidke időt, amelyet élnünk adatik. Leginkább arra hajlok, hogy mindenki abból hozza ki a legtöbbet, amihez tehetsége van, mert így tud könnyíteni mások életén. Mivel semmi máshoz nem értek, csak úgy-ahogy az újságíráshoz és a mondatok szerkesztéséhez, ezt kell csinálnom, méghozzá azért, hogy elviselhetőbbé tegyem a világot a többiek számára.”

A rádiózásának kezdetén kapott üzenetet vakoktól, akik előtt a rádió nyitja meg a világot, vagy végstádiumban levő betegektől, és úgy tartja, hozzájuk is szólni kell a rádióban, mert a közönségük nem a komfortzónájából ki nem mozduló, a karácsonyi vásárban luxustáskával forraltborozó személyekből áll csak. „Azokhoz talán még inkább beszélnünk kell, akik az egész napjukat az orvosi várótermek megalázó helyzeteiben töltik, az onkológián fekszenek, vagy hullik a hajuk a kemoterápia után. Nekem az a feladatom, hogy a hétfő délutáni három és fél órás műsoromban valahogy elvonjam a figyelmüket arról, hogy bele vagyunk vetve ebbe a rideg világba, kiszakítsam őket ebből.”

Saját ösvényeken

Gazdag József ezt a három és fél órát, azaz a Rangadó című műsorát azzal töltheti meg, amit maga is érdekesnek tart; szerencsének tartja, hogy az Új Szónál töltött tíz éve után a rádióban is szabad kezet kap, egyébként venné is a kalapját. „A magam ösvényein járok. Sokak szerint azt kell megcsinálni, amit a hallgató akar. Én fordítva gondolom: azt csinálom, ami engem érdekel, de ha ebbe a teljes énemet beleadom, akkor a hallgató is érzi, hogy nem blöffölök, hogy ez nem rutinfeladat nekem, hogy számomra tétje van, hogy vérre megy.” A legfontosabb újságírói erénynek a hitelességet tartja, azt tehát, hogy a hallgató megbízzon a témaválasztásában, a világlátásában. „A kitágult információs sztráda időszakában azért van szükség az újságírókra, hogy előszűrőként működjenek, ehhez azonban kulcsfontosságú a bizalom.”

A világ legkülönbözőbb részein élő magyaroktól kap olvasói és hallgatói visszajelzéseket. Ezeknek része volt a médiahatóságnál tett feljelentés is. „Érkezett ez ugyanazoktól, akik korábban üdvözölték a Bugár–Fico frigyet bíráló jegyzetemet, de amikor a kedvenc politikusuk úrhatnámságát bíráltam, azonnal szaladtak feljelenteni. Nem könnyű megszokni, amikor a revolverező propagandasajtó célkeresztbe állít, de ellentétben velük szerintem igenis létezik független újságírás, és az újságírónak a szellemi szabadság megőrzésére kell törekednie. Az igazságot kell keresnie – ha megtalálni nem lehet is –, de ez nem lehetséges úgy, ha pártirodában ülsz, és direktívák szerint írsz. Eszembe sem jutna, hogy belépjek egy olyan laphoz, ahol uniformist kényszerítenek az ízlésre.”

Az élőbeszéd pontatlansága

Gazdag József szerint nem elég, ha az újságíró kérdez, iránytűként is kellene szolgálnia, értelmeznie is kell a világot. Példaként a sportújságírót említi: nem elég azt leírni, hogy mi történt a meccsen, kontextusba is kell helyeznie a jelenségeket. „A véleményezés is feladatom, amelynek vannak bizonyos határai a közszolgálati médiában. A Pátriában azonban ezzel együtt is adott a szabadság, akár egy zeneszámmal, irodalmi idézettel, témába vágó könyvajánlóval is árnyalhatok.”

A rádiózás mellett akkor döntött, amikor az Új Szót megvásárolta a Penta befektetői csoport. A váltás gyakorlati oldaláról elmondja, hogy még ha úgy tűnik is, hogy a rádiózásban fontos a rögtönzés, nem szakadt el az írott szöveg alkotásától. „Előfordul, hogy egy-egy délutáni műsoromnak 25 oldalas a forgatókönyve. Az interjúkra úgy kell felkészülnöm, hogy ha az alany meg sem szólal, azt az egy órát végig tudjam beszélni az adott témáról. A hallgatónak ugyanis azonnal lejön, ha a riporter blöfföl, nincs képben; ilyesminek nem szabadna előfordulnia. A rádiós munka szerintem nem abból áll, hogy felkészülés nélkül, rutinból beszéltetek embereket. Ez üres fecsegés, nem újságírás.”

A váltást meglépni mégsem volt könnyű, mert sosem volt túl beszédes, és szerinte az élőbeszédben könnyebb pontatlannak lenni. „Élőbeszédben esetlen és védtelen az ember, az írott szöveg viszont mankót ad az olyannak is, aki idegenül érzi magát a beszédben. Furcsa lehet ezt hallani egy rádióstól, de szívesebben lennék újságíró egy lapnál, viszont harminc évvel a rendszerváltás után nincs olyan magyar újság, ahol nyugodt lelkiismerettel tudnék dolgozni. Ez ennek a harminc évnek az egyik hendikepje. Az összes számba jövő lehetőség közül még mindig a Pátria adja a legnagyobb szabadságot.”

Otthon a nyelvben

Úgy látja, a közszolgálati média feladata az attrakcióközpontú médiatérben, hogy a fajsúlyosra koncentráljon, ezt tartja szem előtt a vasárnapi Kultúrszalon szerkesztésekor. „Bár szeretjük magunkat a világ közepének tudni, sok szempontból a periférián élünk, beszűkült a horizontunk, ezért próbálok a műsoraimmal minél több ablakot nyitni a világra.” Az utóbbi időben a hangoskönyvnek, a folytatásos felolvasásnak adott központi szerepet ebben a műsorban, a Rangadó pedig ugyan a foci, a közélet és az irodalom hármasából táplálkozik, az utóbbin a hangsúly, ahogy a szerkesztő életében is. „Szlovákia nem a hazám, Magyarország nem a hazám, nekem a magyar nyelv a hazám, ebben érzem magam a leginkább otthonosan. A nyelvvel azonban foglalkozni kell, törődni kell, és az újságíró, akinek munkaeszköze is, úgy tudja ezt megtenni, hogy sokat olvas; ezt nem lehet megúszni. Nem telhet el úgy nap, hogy ne olvasnék szépirodalmat. Egyébként kiesel a gyakorlatból, és nyikorogni kezdenek a mondataid.”

Szövegeiből az esetleges fals hangokat első hallgatója és kritikusa, a felesége segít kiszűrni, neki olvasta fel elsőként a napilapos tárcáit is, és a rádióval kapcsolatos ügyeket is meg tudja vele beszélni. Fiai pedig már a fociügyekben társai. „Bár a magyar nyelvvel foglalkozom, nehezen tudnám szavakba önteni, mennyire jó érzés velük meccset nézni.”

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 51-52. számában jelent meg!