Advent Horvátországban

d

Ha Horvátországot turistaszemmel nézzük, elsősorban a tengerpart és talán a Plitvicei-tavak jutnak eszünkbe. Pedig Zágráb is legalább olyan érdekes célpont lehet, főleg decemberben.

A karácsonyi vásárok már-már elengedhetetlen kellékei az adventi időszaknak. Nem is kell messzire utazni, hiszen a nagyobb városaink mellett a budapesti, a bécsi és a prágai előkelő helyen van a toplistán. Horvátországban is igencsak hangulatos vásárok vannak, a fővárosi például az elmúlt két évben megnyerte az év karácsonyi vására díjat. És miután ott jártunk, már értjük, hogy miért.

A részletek varázsa

Zágrábban kilométereken keresztül karácsony van. A belváros felé haladva fokozódik a hangulat. I. Tomiszláv lovas szobránál kezdtük túránkat. Az első horvát király alakja mögött hatalmas park, benne pedig olyan korcsolyapályát alakítottak ki, hogy még a szám is tátva maradt. A hosszú jégpályán utcák, szökőkút – már szaladtam volna, ha nem kellett volna hozzá kivárni az egyórás sort. Ez egyébként picit beárnyékolta a zágrábi adventot. Mások is felfedezték, mennyire egyedi és jó hely ez, így turisták megszámlálhatatlan sokasága lepte el az utcákat, tereket, parkokat.

A horvátok igencsak igyekeznek kiszolgálni az igényeket. Ételből és italból nem volt hiány, s a különféle forralt borok, street foodos standok hatalmas választéka is eltörpült a kézművestermékek kínálata mellett. Mert ebben a karácsonyi vásárban szinte minden árut kézzel készítettek. Karácsonyfadísz, koszorú, virágok, kézműves bor, lekvár vagy szappan. Emellett a kivilágított pavilonok, a díszek, fények és a karácsonyi dallamok még inkább felidézték a csodás ünnepet. Jó volt, na. Minden részletre figyeltek, még a villamoson is volt Mikulás-sapka.

Kötelező látnivalók

A Jelačić bán térre érkezve igaz karácsonyi falu fogadott. Műhóval, faházikóval, az elmaradhatatlan zenével, mazsorettekkel, hatalmas diótörőkkel, egy igazi, életnagyságú mesével. Nemcsak a gyerekek élvezték, én is ötévesnek éreztem magam. A karácsonyi falut hátrahagyva a kötelező látnivalók sem maradhatnak ki, ha már ebben a szép városban járunk. Ilyen a Káptalan-dombon álló székesegyház – milyen véletlen, épp ottjártunkkor magyar hangversenyre készülődtek a Szent István-katedrálisban, melyet Szent László királyunk alapított – és a történelmi városrész, tele csodálatos utcácskákkal, meg Zágráb legjellegzetesebb látnivalójával, a Szent Márk-templommal. A gótikus templom tetőcserepeinek köszönhetően lett a város és talán az egész ország szimbóluma, hiszen Horvát-Szlavónország és Zágráb címere is megtalálható rajta, cserepekből kirakva. Pár lépésre kőkapu, Zágráb egyik valamikori városkapuja, benne a Szűz és a Kisjézus. Mindig friss virágcsokorral kedveskednek nekik.

A csodás történelmi látnivalók mellett a fiataloknak is kedvükben járnak: körbejárhatjuk a tönkrement kapcsolatok múzeumát vagy az illúziók múzeumát, amely méltán tiszteleg a horvát földön született szerb feltaláló, Nikola Tesla előtt. Míg az elsőnek említett intézmény a humort helyezi előtérbe, addig az illúzió múzeumában az érzékszerveket tréfálják meg. Természetesen hagyományos – műszaki, régészeti és képzőművészeti – múzeum is van a városban.

Varasdon is karácsony

Valamikor ez is volt Horvátország fővárosa, a török időkben ide menekültek az akkori vezetők. Mi útban hazafelé néztük meg a várost. Itáliai építőmester keze munkáját dicséri a reneszánsz vár, amely kihagyhatatlan látnivalója a magyar határtól csupán pár kilométerre lévő Varasdnak. Éreztük is a határ közelségét, hiszen ennyi magyar turistával csak Bécsben találkozni. Maga a város nem nagy, de a barokk hangulat ott van az utcákon, az építészetében. Adventi vására is sokkal kisebb a zágrábinál, ám megéri körülnézni. Hiszen a hangulata magával ragadó, és a zágrábi után sem csalódás.

Aki teheti, látogasson el valamelyik horvát vásárba. Mert olyan mesevilágba csöppenhet, amely akkor is elhozza a karácsonyi hangulatot, ha éppen nem hull a hó. Egy picit giccses, egy picit olyan, mint egy megelevenedett képeslap. És a helyiek vendégszeretetéről még egy szó sem esett. Pedig megérdemelnék.

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 51-52. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?