Rusko és Kočner először jelent meg együtt a bíróságon

Kočner
Pozsony |

Pavol Rusko és Marián Kočner vádlottak először jelentek meg együtt a bíróságon. Hétfőn folytatódott a tárgyalás az ún. televíziós váltók ügyében a Bazini (Pezinok) Specializált Büntetőbíróság szenátusa előtt. Pavol R.

Rusko a tárgyalás megkezdése után körülbelül egy órával jelezte: hozzájárul ahhoz, hogy a távollétében folytassák a tárgyalást, tekintettel az egészségi állapotára. Hogy kedden megjelenik-e a bíróságon, még nem tudta megmondani.

Arra a kérdésre, hogy januárban is hasonlóan fog-e eljárni, amikor a grafológus szakértőket készülnek meghallgatni, azt válaszolta, hogy a januári tárgyaláson részt fog venni. Hozzátette: azért távozik a bíróságról, mert fájdalmai vannak.

Rusko novemberben és decemberben több tárgyaláson sem jelent meg. Ezeken a tárgyalásokon kellett volna vallomást tenniük a grafológus szakértőknek, de erre Rusko távolléte miatt végül nem került sor.

A hétfői tárgyalás elején Kočner vádlott rámutatott: Peter Tóth volt titkosrendőr és újságíró vallomásában azt állította, hogy a vádlott két telefonját is megszerezte. Kočner állítása szerint a két telefonban található üzenetek nem egyeznek. Egyben indítványozta, hogy mindkét kommunikációt olvassák fel. Daniel Lipšicnek, a Markíza TV megbízottjának nincs tudomása arról, hogy két különböző kommunikáció létezne.

A hétfői tárgyaláson dokumentumokat fognak felolvasni, tanúkat nem idéztek be.

A vád szerint Kočner és Rusko vádlottak, miután megegyeztek Štefan A. vádlottal, akinek az ügyében külön eljárás indult, négy hamis váltót állítottak ki, ezeket pedig mellékletként mutatták be fizetési meghagyások kibocsátása végett.

Kočner ellen Ján Kuciak újságíró meggyilkolása ügyében, valamint a Gatex cég ügyében is vádat emeltek hűtlen kezelés miatt. Pavol Ruskot a váltóhamisítás mellett azzal is vádolják, hogy ő rendelte meg Sylvia Klaus-Volzová meggyilkolását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?