Jól indított a Jumanji - A következő szint az amerikai mozikban

Jumanji

Hatvan millió dolláros bevétellel indított az észak-amerikai mozikban a Jumanji - A következő szint című családi kalandfilm, jócskán meghaladva az előzményfilm, a Jumanji - Vár a dzsungel sikerét, melyre 2017-ben 36 millió dollár értékben váltottak jegyet bemutatása első hétvégéjén.

A várakozások felső határán mozgó, 60,1 millió dolláros eredmény az eddigi legnagyobb bevételt jelenti december hónapban egy vígjáték esetében.

Az újabb Jumanji-film véget vetett a Jégvarázs 2. három héten át tartó uralmának, a kasszasikerlista második helyére szorítva az animációs családi filmet. Negyedik hétvégéjén a Jégvarázs azonban még így is szépnek mondható összeget, 19,2 millió dollárt kasszírozott az amerikai és kanadai mozikban.

A Jégvarázs 2 idén már a hatodik olyan Disney-produkció, amelynek globális árbevétele elérte az 1 milliárd dollárt. Eddigi 366 millió dolláros észak-amerikai jegyeladása a 11. legjobb teljesítmény az animációs filmek történetében.

A kasszasikerlista harmadik helyén a Tőrbe ejtve című bűnügyi film végzett további 9,25 millió dolláros bevétellel.

A hétvége jelentősebb premierfilmjei közül csúfosan megbukott a Richard Jewell balladája című filmdráma és a Fekete karácsony című tinihorror, melyektől külön-külön legalább 10 millió dollár bevételt vártak, de együtt sem hozták a várt eredményt.

A negyedik helyezéshez elegendő 5 millió dolláros bevétel, amelyet a Richard Jewell balladája hozott, a közelmúlt egyik legrosszabb indulását jelenti a Clint Eastwood-rendezte filmek esetében. A Fekete karácsonyra, amelyet péntek 13-án kezdtek vetíteni, 4,4 millió dollár értékben váltottak jegyet, ezzel az ötödik lett a hétvégi ranglistán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?