Otthagyta az egyetemet a 9 éves csodagyerek

aa

Megszakította tanulmányait a hollandiai Eindhoven egyetemén egy 9 éves belga-holland fiú, aki egészen addig jó úton haladt afelé, hogy a világ legfiatalabb diplomása legyen, mígnem szülei és az intézmény vitába keveredtek a diplomaszerzése dátumáról.

Laurent Simons novemberben került világszerte a címoldalakra, amikor még úgy volt, hogy év vége előtt megszerzi a villamosmérnöki alapdiplomát az Eindhoveni Műszaki Egyetemen, és ezzel elnyeri a világ legfiatalabban diplomássá lett embere címet.

Az intézmény azonban közölte Laurent-nal és a szüleivel, hogy ez a terv mégsem kivitelezhető, figyelembe véve, hogy a fiúnak még milyen sok vizsgát kellene teljesítenie a december 26-i születésnapja előtt.

„Laurent kivételes tehetséggel megáldott fiú, aki példa nélküli ütemben sajátítja el a tananyagot” – írta közleményében az egyetem. Az intézmény szerint, amikor az eredeti tervről kiderült, hogy kivitelezhetetlen, felajánlottak egy „még mindig elképesztően gyors ütemű menetrendet, amely révén a fiú már 2020 közepére befejezhetné a tanulmányait”.

A fiú szülei azonban nem fogadták el az ajánlatot, és azonnali hatállyal megszakították Laurent tanulmányait Eindhovenben.

„Egészen a múlt hétig minden rendben volt, most meg hirtelen hat hónapos csúszásról beszélnek” – mondta Alexander Simons, Laurent apja. A férfi szerint a fiú diplomázásának dátuma soha nem volt elsődleges kérdés a családban, de azzá vált, miután úgy érezték, hogy az egyetem nem nézi jó szemmel a fiú külföldön való továbbtanulásának tervét.

„Nagyon érdekes, hogy mindez pont akkor történik, amikor épp véglegesítjük Laurent PhD-képzésének terveit egy másik egyetemmel” – tette hozzá az apa. Megjegyezte: „Laurent iránt hatalmas az érdeklődés az olyan egyetemek részéről, amelyeknek boldogan lenne a diákja. Sokan akarják Laurent-t, ő egy egyedülálló projekt, amelynek mindenki szeretne a részese lenni.”

A Guinness Világrekordok szerint a világ legfiatalabban diplomássá lett embere jelenleg az amerikai Michael Kearney, aki 1994 júniusában, 10 éves és 4 hónapos korára végezte el az egyetemet. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?