Több mint kétmillió amerikainak nincs vezetékes vize

víz
Washington |

Több mint kétmillió amerikainak otthonában nincs vezetékes vize adta hírül csütörtökön a The Washington Post című amerikai lap.

Terjedelmes riportjában a lap az arizonai navahó indiánok földjéről tudósított, ahol az egyik riportalany úgy fogalmazott: a vezetékes ivóvíz itt igazán luxus lenne.

Egy olyan vidéken, ahol a víz szent dolog, sokaknak több mérföldet kell gyalogolniuk a vízért

írta a lap munkatársa. Leszögezte: a vezetékes víz hiánya elsősorban az amerikai őslakosokat, vagyis az indiánokat sújtja. A navahók lakta Sweetwater városkában élőknek például 45 percet kell autózniuk, míg vízhez juthatnak. Majd otthon kimérik a vizet mosakodásra, iváshoz, főzéshez.

A lap két országos nonprofit szervezet múlt hónapban készült felmérésére hivatkozva azt írta: több mint kétmillió amerikainak nincs folyóvize, és ez egészségügyi problémát is jelent. Nemcsak a vezetékes víz hiányzik ugyanis, hanem a csatornarendszer is.

Óriásiak az egyenlőtlenségek állapította meg a lap, kifejtve, hogy az őslakos amerikaiak háztartásaiban tizenkilencszer gyakoribb, az afroamerikaiak és a spanyolajkú amerikaiak körében pedig kétszer nagyobb a vezetékes víz hiánya, mint a fehér amerikaiak fehér amerikaiaknál.

Az egyenlőtlenségek a város és a vidék közötti megosztottságot is jelzik. Míg egyes városokban az elöregedett infrastruktúra okoz gondot, addig a vidéki közösségeknek gyakran még az infrastruktúra kiépítéséhez sincs anyagi lehetőségük, sőt, hiányoznak a szakembereik is.

A helyzet a vidéki Amerikai egyes részein olyan rettenetes, hogy a szakemberek a fejlődő világéhoz hasonlítják vonta le a következtetést a The Washington Post.

Majd idézte Brett Gleitsmannt, egy vidéki közösségek infrastruktúrájával foglalkozó cég vízmérnököt, aki korábban Afrikában és Dél-Ázsiában dolgozott.

A kultúrák ugyan különböznek, de a tapasztalatok hasonlatosak fogalmazott a szakember. Hozzáfűzte, hogy mind a fejlődő országokban, mind Amerika egyes vidékein az emberek gyakran kútból, vagy nyilvános vízelosztó helyről viszik maguknak a vizet, vagy egyszerűen csak az egyik olyan rokonukhoz fordulnak, akinek van vezetékes vize.

Az Egyesült Államoknak nincs átfogó statisztikája és módszere arra, hogy felmérje, hány ember él vezetékes víz nélkül mondta el a lapnak George McGraw, az egyik, ezzel a problémával foglalkozó nonprofit szervezet alapító elnök-vezérigazgatója. Radhika Fox, az Egyesült Államok Vízszövetsége nevű, szintén nonprofit szervezet vezetője pedig ehhez hozzátette: azt is nagyon nehéz felmérni, hogy vajon hány embernek azért nincs vezetékes víz az otthonában, mert nem engedheti meg magának anyagilag, jóllehet, a környezetében van vezetékes víz és csatornázás is. Fox szerint jóval több, mint kétmillió emberről lehet szó.

A The Washington Post hangsúlyozta: a vízhálózat infrastrukturális fejlesztésére biztosított szövetségi támogatás az 1970-es évek óta folyamatosan csökken. De nemrégiben, egy ritka kétpárti együttműködésnek köszönhetően, a képviselőház és a szenátus is törvényjavaslatot nyújtott be, amely az alacsony jövedelmű közösségeket és embereket segítő programok indítását javasolja, hogy kiépíthessék a víz- és a csatornahálózatot, illetve megfizethessék a vízdíjakat.

A Navahó Nemzet amely az Egyesült Államok legnagyobb indián rezervátuma – több mint 300 ezer tagja mintegy harmadának nincs sem vezetékes vize, sem angolvécéje – emlékeztetett a The Washington Post. S idézte az egyik ott élőt: a víz az élet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?