Letartóztatták a "szerediek" bűnszervezet két tagját

rendőrség illusztráció

A Besztercebányai Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) vizsgálóbírója csütörtökön (december 12.) késő este elrendelte a "szerediek" bűnszervezet két tagja, M. J. és Z. Š. előzetes letartóztatását. Utóbbi két személy ellen bűnszervezet alapítása, fenntartása és támogatása miatt, valamint más bűncselekmények ügyében indult büntetőeljárás. A TASR hírügynökséget Katarína Kudjáková, az ŠTS szóvivője tájékoztatta pénteken.

A két személyt a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) egységei a Galántai járásban (okres Galanta) fogták el.

Kudjáková tájékoztatása szerint az előzetes letartóztatásra azért van szükség, mert fennáll a szökés, a tanúk befolyásolásának, illetve az újabb bűncselekmények elkövetésének veszélye. A bíró elvetette, hogy az előzetes letartóztatást pártfogó felügyelet helyettesítse, és nem vette figyelembe Z. Š. írásos fogadalmát sem. Az ítélet nem jogerős, a terheltek fellebbeztek. A fellebbezésről az SZK Legfelsőbb Bírósága hivatott dönteni.

A rendőrség december 10-én tájékoztatott a közösségi hálón arról, hogy büntetőeljárás indult hat személy ellen bűnszervezet alapítása, fenntartása és támogatása, továbbá szándékos emberölés, illegális fegyvertartás, fegyverkereskedelem és súlyos testi sértés ügyében.
 

Két terhelt jelenleg előzetes letartóztatásban van. Marek Danihelt régóta keresik, európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. Marko Majstorovič szökésben van.

A rendőrség 2008-ban és 2009-ben elkövetett bűncselekmények ügyében indított eljárást. A bűnszervezet tagjai végeztek például Alojz Bórikkal Vágsellyén (Šaľa). Egy illegálisan tartott géppisztolyból nagyjából tíz lövést adtak le a férfira.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?