Jár a 250-600 eurós kártérítés, ha sztrájk miatt törlik a járatot?

*

Tovább tart a megasztrájk Franciaországban, gyakorlatilag megbénult az ország közlekedése. Ez pedig nemcsak azokat érintheti, akik éppen Párizsba, vagy egy másik francia városba utaznának, de azokat is, akik egy olyan járattal terveznek repülni a világ nagyvárosaiba, amelyet a francia légitársaság üzemeltet.

 

Már csaknem egy hete tartanak a munkabeszüntetések: a légi közlekedés csak részlegesen működik, a belföldi járatok mintegy negyedét, míg a nemzetközi járatok tizedét törölte az Air France légitársaság. A TGV nagysebességű vasútnál is jelentős a kiesés, csak minden ötödik járat indul, de fennakadások vannak a regionális vonatközlekedésben is, és a metróközlekedés is nagyrészt leállt.

Ebből is látható, hogy ha valaki most utazna Franciaországba, akkor a sok sztrájk és a tüntetések miatt szinte biztosan nem fogja élvezni a kirándulást. Ugyanakkor azok sem kerülhetik el a munkabeszüntetés következményeit, akik a napokban utaznának, és a járatukat az Air France üzemelteti.

Itt fontos az üzemeltetés szó, ugyanis hiába foglaltuk a jegyünket egy másik légitársaságnál, és hiába szerepel a járatszám előtt egy másik légitársaság kódja (pl. KL, DL, AZ stb.), ha az adott vonalon a tervek szerint egy Air France gép közlekedett volna. Ha ilyen jegyünk van, de az indulás még csak néhány napon belül lenne, akkor az első, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk elérni a légitársaság ügyfélszolgálatát (magyar nyelven is elérhető), hogy átfoglalják a jegyünket egy olyan útvonalra, amelyet nem érint a sztrájk. Ezt – az ilyen esetekben – díjmentesen kínálják a légitársaságok, még akkor is, ha jegy szabályai ezt elvileg nem tennék lehetővé. Az átfoglalás egy másik járatra bizonyos esetekben online is megoldható, ehhez elég felkeresni a légitársaság honlapját, ott az utazásom tervezése (Manage my booking vagy Manage my trip) menü alatt beírjuk a foglalási kódot (hatjegyű, számokat és betűket tartalmazó kód), a vezetéknevet, és máris egy olyan felületre érkezünk, ahol választhatunk egy másik napot/járatot/útvonalat az utazásra, de ha a másik nem felel meg, akkor akár le is mondhatjuk a jegyet, és ez esetben visszakapjuk a jegy árát, teljes összegben, levonások nélkül.

Ha az utazás napján, vagy a visszaúton ér bennünket a járattörlés (sztrájk miatt), akkor számos jogunk van, amelyet a légitársaság köteles biztosítani: az első ilyen az átfoglalás, amit a fuvarozó helyi képviselőjénél, vagy online, esetleg telefonos ügyfélszolgálat segítségével tudunk elintézni. Azaz a légitársaságnak el kell juttatnia az utast a szerződésben (jegyen) szereplő célállomásra, a lehető legrövidebb időn belül, még akkor is, ha egy másik légitársaság járatára kell átfoglalják a jegyet – például a New York-i jegy nem Budapest/Bécs–Párizs–New York útvonalon, hanem amszterdami, római, vagy egyéb átszállással jutunk el a nagy alma városába. Az uniós rendelet (261/2004 EK) alapján még jogosultak vagyunk hideg/meleg ételre és italra, szállásra (ha az alternatív járat csak másnap indul), transzferre (a repülőtérről a szállodába és vissza). A szabály ezt nevezi asszisztenciaszolgáltatásnak, ami minden esetben jár. Akkor is, ha időjárási ok miatt törlik a járatot, akkor is, ha egyéb rendkívüli körülmény (vis major) miatt nem indul a gép. Vagyis sztrájk esetén is jár a segítségnyújtás, azaz az asszisztencia. Csupán az a kérdéses, hogy ez esetben jár-e kártérítés (amely utasonként 250, 400 vagy 600 euró lehet), hiszen volt ezzel kapcsolatban néhány bírósági ítélet: volt olyan, amely az utasnak adott igazat, és a légitársaságnak ki kellett fizetnie a kompenzációt, de olyan verdikt is született, amely szerint a sztrájk vis majornak számít, azaz a légitársaság – az asszisztenciaszolgáltatás biztosításán túl – nem köteles kifizetni a kártérítést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?