Abszolút többséget szerzett a Konzervatív Párt, szinte biztosra vehető a januári Brexit

Boris Johnson

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a kormányzó Konzervatív Párt az előrejelzésekből következtethetően erőteljes új felhatalmazást kapott az előrehozott parlamenti választáson a brit EU-tagság megszűnési folyamatának (Brexit) végigvitelére.

A konzervatívok a pénteken kora reggelig beérkezett eredmények szerint elérték az abszolút többséghez minimálisan szükséges alsóházi mandátumszámot, de a prognózis ennél is jóval nagyobb tory többséget valószínűsít

Johnson, akit saját nyugat-londoni választókerületében, Uxbridge városnegyedben jelentős fölénnyel újjáválasztottak alsóházi képviselővé, a körzet eredményének péntek hajnali bejelentése utáni rövid felszólalásában közölte: a felhatalmazás nemcsak a Brexit végigvitelére szól, hanem az ország egyesítésére és a brit nép érdekében meghozandó elsődleges fontosságú feladatok végrehajtására, mindenekelőtt az állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) fejlesztésére.

A kormányfő bejelentette: választási ígéreteinek megfelelően a konzervatív kormány 50 ezerrel növeli a kórházi szakápolói személyzet létszámát, hatezerrel a körzeti orvosok állományát és felépít negyven új kórházat.

Johnson megismételte azt a korábban többször is hangoztatott álláspontját, hogy ő nem akart volna decemberre választást kiírni. Hozzátette ugyanakkor: a csütörtöki választás történelmi jelentőségű lett, megteremtve a lehetőséget arra, hogy az új kormány teljesítse a brit nép demokratikusan kifejezésre juttatott akaratát.

A kormányfő ezzel a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazásra utalt, amelyen a többség a kilépésére voksolt.

Johnson már a választás előtt bejelentette, hogy ha a Konzervatív Párt győz, még karácsony előtt ismét az alsóház elé kerül a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás. Az egyezményt a konzervatív kormány - amely az előző, 2017-es választások óta kisebbségben kormányzott - eddig nem tudta ratifikáltatni a parlamentben.
 

A Downing Street szóvivője péntek hajnalban közölte, hogy a kormány jövő pénteken terjeszti ismét az alsóház elé második olvasatban a Brexit-megállapodás ratifikálásáról szóló törvénytervezetet.    

A választóhelyiségek csütörtök éjjeli zárása után közzétett exit poll eredeti - azóta valamelyest felülvizsgált - eredménye szerint a Boris Johnson vezette Konzervatív Párt igen jelentős előretöréssel kényelmes többséget szerzett a londoni alsóházban.

Az exit poll által kezdetben valószínűsített eredmény 368 alsóházi mandátumot jósolt a konzervatívoknak, 50-nel többet a 2017-ben szerzett képviselői helynél

 Ez azt jelentette volna, hogy a Konzervatív Párt frakciójának létszáma 86 fővel haladná meg az összes ellenzéki párt együttes frakciólétszámát.

Az abszolút többséghez minimum 326 képviselői mandátum kell a 650 fős alsóházban.

A Konzervatív Párt ezt pénteken kora reggel - amikor a 650 választókerület közül 597 deklarálta eredményét - elérte.

A tényleges eredmények beérkezése nyomán péntek hajnalban módosított előrejelzés azt mutatja, hogy az alsóházi konzervatív frakció létszáma valószínűleg 362 lesz, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt 199 mandátumot szerezhetett.

Az új, péntek hajnali prognózis az eredetinél valamivel kisebb, de így is kényelmes, 74 fős alsóházi többséget jelez a Konzervatív Pártnak.

A konzervatívok ezzel is a legjobb eredményüket érnék el az 1987-es választások óta, amikor Margaret Thatcher akkori miniszterelnök 376 tagú alsóházi frakcióval és 102 fős többséggel alakíthatta meg harmadik kormányát.

A Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt ugyanakkor valószínűleg 1935 óta a legrosszabb eredményért érte el. Az 1935-ös parlamenti választásokon a Clement Attlee későbbi miniszterelnök vezette Labour 154 képviselői helyhez jutott.

Corbyn pénteken kora reggel bejelentette, hogy a következő választások idején már nem ő vezeti a pártot, bár azt nem közölte, hogy mikor távozik a Labour éléről. Úgy fogalmazott: szeretne mindaddig a posztján maradni, amíg a pártban lezajlik a történtek értékelési folyamata.

Jeremy Corbyn szerint a Labour választási programja népszerű volt és reményt kínált, de a Brexit annyira sarkította a választási vitát, hogy teljesen felülírta a politikai nézetek normális ütköztetésének lehetőségét.

A harmadik legnagyobb országos párt, a Brexitet ellenző, EU-párti Liberális Demokraták vezetője, Jo Swinson elvesztette képviselői mandátumát.

Swinson, a liberális párt első női vezetője - aki alig néhány hónapja került a párt élére - a skóciai Dunbartonshire megye egyik választókerületében indult, de a képviselői helyet a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő, a Brexitet szintén határozottan ellenző Skót Nemzeti Párt (SNP) szerezte meg.

Jo Swinson - aki a választási kampány elején még azt mondta, hogy a miniszterelnöki tisztségre törekszik - az eredmény péntek hajnali bejelentése utáni nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy "a nacionalizmus hulláma öntötte el" az országot az angol-skót határ mindkét oldalán.

Hozzátette, hogy a választás eredménye milliók számára jelent "rettegést és elkeseredettséget".

Jo Swinson kiesése a parlamentből azt is jelenti, hogy a Liberális Demokratáknak új vezetőt kell választaniuk. Az országos brit parlamenti pártok vezetői ugyanis minden esetben pártjuk miniszterelnök-jelöltjei is, a brit politikai konvenció alapján viszont ezt a tisztséget csak az viselheti, akinek parlamenti mandátuma van.

Von der Leyen: az EU készen áll a tárgyalások folytatására

Az Európai Unió várja az előrehozott nagy-britanniai parlamenti választás eredményét, és készen áll arra, hogy a szigetország uniós tagságának megszűnését (Brexit) követően minden nyitva maradt kérdéséről folytassa a tárgyalásokat Londonnal - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, a kétnapos uniós csúcstalálkozó első munkanapját követően péntek hajnalban.

A brit Konzervatív Párt földcsuszamlásszerű győzelemmel valószínűleg abszolút többséget szerzett az előrehozott nagy-britanniai parlamenti választáson a választóhelyiségek zárása után, csütörtök este közzétett exit poll eredménye szerint. Elemzők szerint, ha az exit poll helytállónak bizonyul, bizonyosra vehető, hogy az Egyesült Királyság január 31-én, a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jelenleg érvényes határnapján kilép az Európai Unióból.

Ursula von der Leyen Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az EU várja a hivatalos eredményeket és a brit miniszterelnök beszámolóját arról, milyen utat kíván kijelölni országának.

 "Az Európai Bizottság készen áll a tárgyalásokra minden szükséges kérdésről, bármilyen forgatókönyv valósul is meg. Megvan a stratégiánk arra, hogy a tárgyalásokat fennakadások nélkül folytassunk" - fogalmazott.

Fontos lesz, hogy az uniós tanács pénteken megadja ehhez a mandátumot - tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.

Charles Michel újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: "kíváncsian várjuk, hogy a brit parlament képes lesz-e elfogadni és döntést hozni a kiválás feltételrendszerét rögzítő megállapodásról".

Ha ez teljesül, akkor az EU készen áll a következő lépés megtételére és mandátumot adhat az uniós bizottságnak a tárgyalások folytatására - mondta.

"Az európai országok egységesek, a döntéseik átláthatók, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy az EU szoros együttműködést tartson fenn az Egyesült Királysággal" - tette hozzá.

"Világos eredmény született, ami azt jelenti, hogy tovább lehet lépni a brit uniós tagság megszűnésének megrekedt folyamatában" - nyilatkozta Stefan Löfven svéd miniszterelnök. "Ha minden forgatókönyv szerint halad, még 11 hónap van a szabadkereskedelmi megállapodás megkötésére. Ez azonban nagyon rövid idő" - figyelmeztetett.

Amélie de Montchalin francia EU-ügyekért felelős miniszter arról beszélt, hogy az Egyesült Királyságban tartott szavazás eredménye a még nyitott kérdések tisztázására ad lehetőséget, és "kikövezi az utat" az európai uniós tárgyalók előtt, hogy elkezdjék a jövőbeli kapcsolatokról szóló vita előkészítését".

Franciaország hónapok óta döntést vár Londontól, hogy csökkentse a franciák, az európaiak és a brit nép számára is bizonytalan időszakot - mondta.

"Ami ma este biztossá válik, hogy a dolgok tisztázódnak, noha még várnunk kell a végleges eredményekre" - fogalmazott.

A francia miniszter hozzátette: "a Brexit esetében a legfontosabb dolog nem az elválás maga, hanem az, amit azután építeni fogunk".
 

Az Európai Unió tagállamainak állam-, illetve kormányfői csütörtökön kezdődött kétnapos évzáró csúcstalálkozójukon a hétéves uniós költségvetés mellett az éghajlatváltozásról, fontosabb külkapcsolati kérdésekről, valamint Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről tárgyalnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?