Egy rövidke, de annál tanulságosabb történet. Kovászos uborkát vásároltam a zöldségesnél. Szeretek itt vásárolni, mert kimérve adják az ubit, nem befőttként, és gyorsan, szolgálatkészen bánnak a vevővel. Kértem hat darabot, az eladó annak rendje és módja szerint műanyag zacsiba tette, lemérte, majd mondta az árát: 1,45 €, és ugyanezt mutatta a pénztárgép is. Ekkor jutott eszembe, hogy egyszerre nem eszem meg mind, kértem, löttyintsen rá egy kis uborkalevet, nehogy kiszáradjon.
– Természetesen, mindent a vevőért – és mert rá talán kétdecinyit, majd ismét mondta az árat: 1,52 €, de a pénztárgép továbbra is makacsul kitartott az igaza mellett: 1,45! Hoppá! Hét cent plusz, adózatlanul, kevéske léért nem is rossz „lé”! Végtére is, Jézus Krisztus sírját sem őrizték ingyen!
Átvillant ugyan az agyamon, hogy nyájasan közlöm, a bevásárlás alkalmával harmincháromszor vettem levegőt, beleértve azt a mély sóhajt, amit az új ár hallatán produkáltam, de lenyeltem a mondatot, és ezzel ezt az uborkalében fürdő békát is. Jobb a békasság, akarom mondani békesség.
Domonkos Péter
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.