Big Data istenség

smart

Az okosvárosokkal kapcsolatban homlokegyenest eltérő megközelítéseket hallottam az elmúlt hónapokban. 

Tőlünk nyugatra azzal érveltek a rendszer mellett, hogy a Smart City-alkalmazás segítségével minden polgár láthatja, mi is történik az adott pillanatban a településén, ahol él. Megjelenik a város aktuális „egészségi” állapota, transzparenssé válnak a folyamatok, a neuralgikus pontok például a közlekedésben, a bűnözésben, a szociális szférában, a közpénzek elköltésében, a légszennyezésben, vagy az áram- és vízfogyasztásban. Többtucatnyi mutató válhat így nyilvánossá a neten, sok-sok szenzor beépítésével, milliárdnyi adat feldolgozásával. 

Sőt, az emberek az okosváros adta, közösség által vezérelt e-demokrácia segítségével javaslatokat is tehetnek a fejlesztésekre, a kritikus tömeget elérő lakossági jelzésekkel pedig az önkormányzatnak kötelezően foglalkoznia kell egy, az erre a célra elkülönített költségvetési keret felhasználásával. Jó példák vannak erre itthon is.

Tőlünk délre és keletre a talán éppen ugyanezt a digitális Smart City-rendszert fejlesztő cég már azzal érvelt az okosváros-alkalmazás mellett, hogy a rendszer segítségével teljesen kontrollálhatóvá válnak az emberek.

A város utolsó négyzetmétere is bekamerázható, az arcfelismerő programok azonosíthatóvá teszik a polgárokat, mozgásukat, osztályozhatóvá téve őket. A közösségi médiaaktivitásból pedig már azelőtt megállapítható, hogy egy-egy csoport hol, mikor szervez tüntetést, mielőtt bejelentenék a hatóságnál. A szervezők így időben kivonhatók a forgalomból.

Félreértés ne essék, ugyanarról a digitális okosváros-rendszerről beszélünk. Válhat belőle Nagy Testvér, ami folyamatosan megfigyel bennünket, és ugyanígy lehet a közösség által vezérelt e-demokrácia alappillére, a közjó szolgálója is egy új, magasabb szinten, a mesterséges intelligencia bevonásával.

A Big Data istenség, vagyis a digitális világban rögzülő adatrengeteg most kezd fölénk magasodni, elhatalmasodni a Földön. Fordíthatják jó és rossz célra is, ahogy az óriási adathalmazokat birtokló, jellemzően mamutcégek üzleti érdeke és a velük összefonódó politikai szándék megkívánja. 

A Big Datához kapcsolódó legfrissebb élményem kedvenc mobilos zeneszolgáltató alkalmazásomhoz kötődik. A napokban anélkül lepett meg egy összeállítással, „Big Data elemzéssel”, hogy kértem volna. Toplistát készített az általam legtöbbet hallgatott dalokból. Kielemezte, milyen hangulatú komoly és könnyűzenét preferáltam, és hogyan változott a zenéim összetétele az elmúlt években. 

Ez csak egyetlen ártatlan mobilos alkalmazás, ami nem is rejti véka alá, hogy mi mindent tud már rólam. 

Ha csak azt nézem, hogy mennyiféle alkalmazás van még a telefonomon, hogy mi minden összegyűlhet abból, hogy éppen mire kerestem rá az interneten, merre mentem autóval, mit vásároltam online, mit lájkoltam a Facebookon, akkor valószínűleg semmi sem ment meg attól, hogy egy újabb naiv báránnyá váljak a Big Data istenség sok százmillióssá duzzadó nyájában.

Az egyetlen szerencse(?) az, hogy ezt az istenséget mi teremtjük. Rajtunk is múlik, hogy az okosváros-alkalmazást például Nagy Testvér üzemmódba, vagy a közösség által vezérelt e-demokrácia támogatására programozzák-e az újdonsült adatbányászati központokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?