Az elesett katonák emlékének adóztak

Párkány
Párkány |

Az Orosz Föderáció pozsonyi nagykövetsége több helyen szervezett emlékünnepséget, a párkányi katonai temetőben is.

A második világháború befejezésének és a fasizmus felett aratott győzelemnek jövőre lesz a 75. évfordulója. Ebből az alkalomból a pozsonyi orosz nagykövetség Emlékek útja címmel azokban a szlovákiai városokban szervezett emlékünnepséget, ahol szovjet katonák nyugszanak. Így többek közt a Vörös Hadsereg központi katonai temetőjében Nagymihályon, Tőketerebesen, Kassán, Felsővízközön, Breznóbányán, Besztercebányán és Zsolnán, a párkányi katonai temetőben és végül Pozsonyban, a Slavínon. Az emlékünnepségek keretében egy díszes urnába gyűjtöttek a sírokról földet, és ezt a földet helyezik majd el Moszkvában, a Vörös Hadsereg központi temetőjében, a Patriot Emlékparkban felépülő szentély alapjaiba. 

A párkányi ünnepségen a nagykövetség képviselői külön is megköszönték Párkánynak, hogy tisztelettel és kegyelettel gondozza az itt eltemetett, több mint ötezer szovjet katona sírját, ápolja emléküket. Dominka Blaháková, a város alpolgármestere emlékező beszédében hangsúlyozta, a tiszteletadás és a kegyelet mellett az is roppant fontos, hogy sose felejtsük el a második világháború borzalmait, és a fiatalok is minél többet tudjanak róla, azért is, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg ekkora véráldozat. Az emlékünnepségen párkányi diákok is részt vettek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?